Sziasztok! 
Új elhatározást hoztam, méghozzá azt, hogy minden nap fogok írni nektek a blogra! Nem lesznek hosszúak, csak egy rövid összefoglalás a napról. Az ok, ami miatt ezt elhatároztam az az volt, hogy amikor végre lesz egy szabad órám és leülök a laptop elé, hogy na akkor most foglaljuk össze az utóbbi heteket, egyszerűen nem jut minden eszembe minden és utólag villan fel a körte a fejem fölött, hogy hoppá ezt nem is írtam bele a bejegyzésbe.
Kevesebb, mint 100 nap maradt a programból. Eszméletlen, hogy szalad az idő... Így ez egy fajta visszaszámlálás is. Ki szeretném élvezni 101%-ig ezt a maradék 3 hónapot itt. Minden egyes percet, ugyanis baromira fog hiányozni minden pillanat. Rátaláltam magamra, a céljaimra és annyi élménnyel gazdagodtam, mint amennyiről álmodni se mertem volna.

Szóval a mai nap; 2017.március.6 - 97 nap maradt

Ma elkezdődött a suliban a track and field (triatlon). A suli összes jó fej embere ott van, az edzők a barátaink, de közben nagyon komolyan vesznek minden napot. Én a dobást és a futást fogom csinálni. Ma volt egy közös bemelegítés, erősítés, csapatépítés, tájékoztatás. Annyira tetszett az egész hangulata az egésznek, mindenki olyan feldobott és dinamikus volt végig.
Holnap lesz az első meeting (találkozás), ahova jönnek a szülők is és mindenről tájékoztatnak mineket. Alig várom!!!!! Ahogy a sulit is. Ami egyébként továbbra is szuperul megy, csak A és A+ jeleskedik az enaplómban. A rajztanár pedig beküldte az elefántos rajzomat egy rajzversenyre, amit kiállítanak később a helyi múzeumban (bár remélem haza hozhatom).
Szóval minden nap boldogan és pozitívan telik, mintha kicseréltek volna!

Sok puszi, Lina

Sziasztok!
Továbbra is az igazgatóéknál lakom. Az igazgató neve Teresa a férje Troy a nyolcadikos szöszi lányuk Jenna és a másodikos fiúk pedig Jay, becenevén Buddy. 
Pénteken volt a suli két fiúja Madisonban az állami bírkózási döntőn. 11-kor versenyeztek és erre az időre mindenki letette a tollát és a tornaterembe gyülekeztünk és kivetették élőadásban a két fiút. Együtt szurkoltunk és szorítottunk nekik. Előző napokon pedig feldíszitettük a sulit és jó kívánságokat írtunk nekik.
Még egy remek hír, hogy a suli azon kevés diákjai közé tartozom, akiket kiválasztott a rajztanár, hogy elvisz Chicagoba a művészeti múzeumba. A festményemet pedig a suli könyvtárába helyezte. Nagyon jól esik, hogy ennyire elismeri a munkáimat és ösztönöz, hogy ne hagyjam abba a rajzolást.
Ma elmentünk Wisconsin fővárosába, Madisonba. Csuda jó napot töltöttünk ott. Reggel korán keltünk, bent reggeliztünk, majd megnéztük a Capitol buildinget (parlament) ami gyönyörű volt. Négy részre oszlik, Észak, Dél, Nyugat és Kelet. Mindegyik irányhoz tartozik egy ág, mint például a törvényhozó, végrehajtó stb. Utána elmentünk a művészeti múzeumba, ami lenyűgöző volt. Imádom a művészeti múzeumokat és ez kiemelkedő volt. Tele volt kreatív festményekkel és készítményekkel. Sajnos csak bizonyos helyeken lehetett fotózni, de próbáltam minnél több szép alkotást lekapni. A múzeum után lesétáltunk a fő utcán egy étterembe, Troy unokahugával Rebeccaval, aki a madisoni egyetemen hallgató. Az étterem neve The Hollandar volt és isteni, kiadós ételeket kaptunk. Én friss gyümölcsökkel szórt, juharszirupos gofrit ettem és egy cappuccinot ittam. A képek pedig beszélnek maguktól...:)

Sziasztok!
Ezen a héten Tina és Dave Svédországban vannak Andynél, aki 2010-11ben volt náluk cserediák. Azóta is nagyon szoros kapcsolatot ápolnak vele és most végre meglátogatták. Mielőtt idejöttem Andy nekem is írt, hogy egy csoda jó családhoz fogok kerülni, ha bármi kérdésem van csak írjak neki. Nagyon kedves fiú, (mint minden cserediákjukra) rá is fiukként tekintenek. 
Egyedül persze nem aludhatok a házban, ezért a szomszédoknál lakom, aki történetesen a suli igazgatója. Nem kell elretteni, nagyon jó fej és laza az igazgató. Van egy nyolcadikos lányuk, Jenna és egy másodikos fiúk Jay. Nagyon jól kijövünk, Jenna már a nővérének szólít. Hétvégén elmentünk Beaver Dambe megnézni Jay kosármeccsét azután pedig elmentünk egy olasz étterembe. Majd mikor hazaértünk családi röpladázást tartottunk. Hihetetlen számomra mennyire kedvesek és törődöek itt az emberek!

Ma elmentünk Jackel, Paytonnel, Mikeval, Sarahval és a barátjával Jonahval kávézni Mayvillbe. A hely neve The Opendoor coffee house és végre normalis, finom, igazi őrölt kávét kaptam! A hely egyébként az európai stílusú kavézókra emlékeztett, nagyon kellemes hangulata volt. Beszélgettünk, nevettünk és ettünk-ittunk. Nagyon jó napom volt, mint mostanában mindig...:)

Puszi, Lina

A mi bálunkon a téma: Viva Las Vegas

 Nikiék bálja:

Sziasztok!
Kicsit régen írtam nektek, de az utóbbi két hét nagyon sűrű volt és csak most van időm rendesen leülni és írni nektek.
A suliban továbbra is minden nagyon jól megy. Az iskola kisebb az előzőnél, ami azt hittem zavarni fog, de nem! Sokkal jobban be tudtam illeszkedni már most. A tanárok is nagyon segítőkészek, barátságosak. Egyszerűen imádok itt lenni. Boldogan kelek fel minden nap!

Múlthétvégén volt Fond du Lac-ban Niki Winterballja (Téli bál). Csoportosan mentünk el előtte enni a Culver's nevezetű gyorsétterembe, ami igazából Wisconsin ismertetőjele. Utána pedig mentünk a suliba, ahol a bál volt. 8-tól fél 12-ig tartott és nagyon jó volt! Táncoltunk, nevettünk, és végre jobban meg tudtam ismerni az ő barátait is. A tánc után elmentünk egy barátja házibulijába és ott töltöttük az estét. Másnap haza mentünk elmentünk a Panera bread nevezetű étterembe, ami mostanra a kedvencünkké nőtte ki magát. Talán azért, mert kicsit európai stílusa van az egész helynek. Sok a saláta, a gazdag és egészséges étel. A finom pékárukról nem is beszélve. 
Tina értem jött délután, elmentünk bevásárolni, ahogy minden vasárnap szoktunk majd haza jöttünk. Kicsit tanultam más napra és kiolvastam a kötelező olvasmányt. A címe: The old man and the sea (Az öreg ember és a tenger) Ernest Hemingwaytől. Nagyon tanulságos kis novella volt, mindössze 120 oldal és meglepően könnyen kiolvastam. Az angolom határozottan jobb lett, sokan is dícsérik, mind a barátok mind a tanárok. 

Egészen múlthét csütörtökig úgy volt, hogy nem megyek a saját Winterballomra, hanem helyette Madisonnal és Savannával tartunk pizsibulit. Csütörtökön azonban ez megváltozott, úgyanis ketten is elhívtak a táncra. Kosármeccsünk volt az nap és utána kb 20 perc eltéréssel elhívott, először Forrest utána pedig Kyle. Mivel Forrest hívott el először vele mentem. Az érdekes az az, hogy nem beszéltem vele még életemben, sőt látni se nagyon láttam, de ezekszerint ő észre vett. A bál szombaton volt és ez is 8-tól fél 12-ig tartott. Értem jött 5-re, hozott virágot és minden féle apróságot, milyen cuki már!?
Elmentünk Beaver Dam-be egy olasz étterembe a legjobb barátjával és a baratnőjével. Baromi drága hely volt, de fizetett szerencsére. Kaptunk kenyeret és salátát előételnek főételnek pedig tésztát rendeltünk. Miután majd kipukkadtunk elindultunk a táncra. Nagyon jól alakult minden, szépen fel volt díszitve a tornaterem és meglepően sokan eljöttek. Volt alkalmam olyanokkal is végre beszélgetni, akikkel eddig nem, szóval nagyon jól éreztem magamat és ő is bemutatott a barátainak. Lassúztunk, ugráltunk és énekeltünk. Minden tökéletes volt. Úgy éreztem magamat mint egy főszereplő egy tipikus amerikai filmben. Mesés volt!

U.i.: Képek később érkeznek a táncról!

Sziasztok!
Elkezdődött a "second semester" a suliban, vagyis a második félév. Megkaptam az új órarendemet, ami annyira nem tér el az előzőtől, csak a sorrend és két óra változott;

Mint láthatjátok 10 órám van az ebéddel és a kosárral együtt. A suli 8:00-kor kezdődik és 15:06-kor van vége. Az órák 46 percesek, az elején furcsáltam én is, hogy miért nem lehet simán csak 45, de már megtudtam, hogy így jön ki a kötelező óra szám. A szünetek nagyon rövidek, 4 percesek. 
A kedvenc órám egyértelműen a főzés óra! Bánom, hogy a magyar iskolákban ez a tantárgy nem foglal helyet. A főzés órának is több ága van, én a cultural cuisinera jelentkeztem. Itt végig megyünk az összes kontinens ételein az évvégéig. Ma kezdtük, Észak-Amerikával és pizzát csinálunk, még nincs készen. Kettes csoportokban vagyunk és egyik nap tanulunk (pl.: kés technikákat, bevásárlási tippeket, higénia....stb.) a másik nap pedig főzünk.
A többi óra teljesen máshogy telik, mint otthon, de erről már irtam az Amerika vs. Magyar iskolarendszer posztomban. Ha érdekel nézzétek meg, ha még nem láttátok :)

A hétvégét Niki és Cole nálunk töltötték. Nikivel Madisonba, a fővárosba mentünk vásárolni és ebédelni. A Panera Bread nevű étterembe, ami egyértelműen a kedvencünk lett! Nagyon nagyon finomak az ételeik, én thai-, Niki pedig cézár salátát rendelt. Fél adagot kértünk, de mint tudjuk, a fél adag az otthon a nagy adag. Este pedig a gyertyás felvonulásra mentünk, ami jobb lett volna, ha nem lett volna hatalmas hó és sár, de ettől függetlenül szép volt.
Vasárnap sütőtökös sütit sütöttünk és a meccset néztük majd hazavittük Nikit. Nagyon jó kis hétvége volt!

Sziasztok!
Végül úgy alakult, hogy pár héttel később fogok haza menni, mert az új sulim később ér véget. Őszintén szólva, én nem bánom. Annyira egyenesbe jött az életem! Boldognak érzem magamat minden téren. Persze haza vágyom, nagyon is, de már nem sűrgetem úgy az időt és nem azon agyalok, hogy mi lesz majd ha hazamentem. Nem. Kiélvezem a maradék 4 hónapot! 

Az új családom tökéletes. Mielőtt kijöttem pont ilyen családot képzeltem el magamnak! Kedvesek, törődnek velem, de közben meghagyják azt a szabad teret, amit eddig hiányoltam. Bemutatnak az ismerőseiknek, órákig hálálkodnak ha elmosogatok,  és odafigyelnek rám! Kaptam egy második családot.
Hétvégén itt aludt Cole, Tina keresztfia. Nagyon hól szórakoztunk, kártyáztunk, moziztunk, billiárdoztunk és ettünk sokat... A mozi itt valami elképesztő. Nem a plázákban van, mint otthon, hanem egy különálló épület. Harminc moziteremmel, étteremmel, vip termekkel.. A jegy viszont drága, 9 dollár volt és akkor még nem is a vip-be mentünk! Az ülések kanapék és kedved szerint állíthatod őket. A popcorn és ital adagokról ne is beszéljünk.
Hétfőn reggel kaptam egy üzenetet Tinától, hogy elmarad a suli a rossz idő végett. Nagyon álmos lehetettem, mert azonnal visszacsuktam a szememet és aludtam még két órát. Miután felkeltem, nagy izgalommal az ablakhoz szaladtam, mert nagy hóra számítottam, de nem volt nagyobb a vasárnapinál. Viszont baromi hideg volt. Csípős hideg! Az utak lefagytak és a kocsik korcsolyáztak az utakon. Utána megreggeliztem, majd Madison és Savanna írtak, hogy készüljek össze, mert jönnek értem és elmegyünk valahova. Értetlenkedve néztem a telefonomat, de szívesen találkoztam velük, úgyhogy húsz perc után már hallottam is a kocsi feljárón a kocsijukat. Kocsikáztunk a városban, közben a rádió maxon, mi pedig üvöltve énekeltünk. Majd átmentünk hozzájuk, beszélgettünk és ebédeltünk. Pénteken és szombaton is találkozunk, alig várom!
Mikor ma felkeltem, megint arra az üzenetre keltem, hogy elmarad a suli. Először azt hittem még mindig álmodom, de nem. Ma sem volt suli. Még rosszabbak voltak az utak mint tegnap. Úgyhogy ma is itthon maradtam, Dave hamar haza jött és elmentünk ebédelni, azonkívül pedig egy prezentáción dolgoztam egész nap, mert megkért az igazgató, hogy tartsak egy előadást Magyarországról a hetedikeseknek és nyolcadikosoknak.

Holnap már megkezdődnek a final testek, nekem ugye nem kell letennem, mert Arkansasban már megcsináltam, szóval két nap film nézés lesz részemről a suliban. Közben majd megyek összeállítani az új órenrendemet, lesz meccsem is a héten, pénteken Madisonékkal leszek, szombaton itt alszik valószínüleg a Niki és sütögetünk, megyünk lámpás felvonulásra és vasárnap Madisonba a fővárosba. Sűrű napok és hetek állnak előttem és imádom!

Életem eddigi legemlékezetesebb évét élem most. Ugyan sok dolog másképp alakulhatott volna, ha otthon maradok (talán jobban, talán rosszabbul, ki tudja?!) mégsem bánom meg azt, hogy belevágtam ebbe a kalandba és mindenkinek csak ajánlani tudom. De hogy miért is?

Véleményem szerint, ahhoz felnőjünk és fejlődjünk muszáj történnie változásoknak az életünkben. Ki kell törni a megszokott, kényelmes környezetünkből! Erre szerintem a legjobb mód, az utazás. Ha utazol, ha világot látsz, észre tudod venni, hogy mennyi más ember, kultúra, szokás, vagy étel van. Te magad tudod kitapasztalni az utadat és megtalálni önmagadat. Azt, hogy mivel szeretnél később foglalkozni, de legfőképpen, hogy ki is vagy valójában. Lehet, hogy sokáig azt mondogatták neked, hogy legyél orvos, legyél ügyvéd, menj erre, vagy arra, csináld ezt, csináld azt. És ha te nem ezt akarod? Ha neked valami sokkal jobb, érdekesebb és fontosabb dolgot kell véghez vinned az életben? Soha nem fogod megtudni ha nem próbálsz ki új dolgokat. Lehet ez egy új sport, új étel, új ruhadarab. Akármi! Közben persze találsz majd olyan dolgokat amik nem tetszenek, ez benne van, de ha megtalálod az új kedvenc hobbidat szerintem megéri. Amit azáltal találsz meg, hogy kipróbáltál olyan dolgokat is amik nem tetszettek.
Az ok, amiért most itt vagyok az az, hogy én is belevágtam az újba, az ismeretlenbe, és így jöttem rá, ki vagyok és ki szeretnék lenni. Amit régen hatalmas problémának gondoltam, mára már eltörpült a szememben. Úgy érzem rengeteget fejlődtem és változtam és ehhez meg kellett tapasztalnom milyen az, amikor mindenki akivel felnőttem több ezer kilóméterre van és csak magamra számíthatok. Amikor muszáj megszólalnom és nem várhatok arra, hogy mások csináljanak helyettem meg dolgokat. Kipróbáltam új ételeket, amikről eddig azt hittem nem is szeretem. És egy kis apróság, de megszerettem mosogatni is!

Kicsit elkalandoztam most más irányba, de visszatérve a cserediák léthez. Három olyan pontot jegyeznék meg, amiért szerintem érdemes elhatározni és belevágni ebbe az évbe.

1. A fogadócsalád
   Mikor Arkansasban voltam az előző családnál, azt hittem ilyen lesz végig az év. Sokszor arra gondoltam, hogy "kitartás, mindjárt vége az évnek..", miközben mindenki mástól azt hallgattam, hogy "óh, remélem soha nem ér véget ez az év!". Azt hittem, rossz cserediák vagyok, és én csinálom rosszul a dolgokat. De nem!
   A legjobb döntés amit hozhattam ebben az évben, hogy beláttam, hogy nincs olyan, hogy rossz cserediák. Tehát változtattam és feljöttem ide, Wisconsinba. Az első pillanattól kezdve otthon éreztem magamat, egyszerűen minden a helyére került. Már-már tökéletes minden. Megismerhettem egy új családot, akik a lányukként kezelnek. Tényleg második családomként tekintek rájuk és szerencsésnek érzem magam emiatt. Ez egy kihagyhatatlan élmény és mindenkinek meg kellene tapasztalni milyen az, amikor egy teljesen új, de belakott házban kezded újra az életedet. Megismered a szokásaikat, a múltjukat, miket szeretnek, miket utálnak. És ez szerintem csodálatos.
   
   
2. Nyelvtanulás
   Egy cserediák évnek valahol az első funkciói között áll, hogy megtanuljuk az adott nyelvet. Én elég alap angol tudással jöttem ki az USA-ba. Az első napjaimon nem volt olyan egyszerű. Én megérteni megértettem amit mondtak nekem, de én kevésbé tudtam visszaadni mit gondolok az adott témáról. Ez a "probléma" azonban hamar feledése merül, mert körülbelül egy hónap alatt teljesen átvált az agy az adott idegen nyelvre. Ez számomra is újdonság volt, de akkor tudod, hogy haladsz a nyelvtanulással, ha már idegen nyelven álmodsz. Először nekem nagyon fura volt. Felkeltem és arra gondoltam "Azta, ilyet is tudok?". 
   Mikor Wisconsinba jöttem, ugyebár senkit nem ismertem, és rengetegen dícsérték az angolomat. Nyilván azt várnák egy cserediáktól, hogy makog össze-vissza, de volt egy félév előnyöm. Én nagyon megszerettem az angolt, szerintem az egyik legkönnyebb és egyben legnehezebb nyelv. Könnyű, mert a mindennapi életünkben nagyon jelen van (gondolok itt filmekre, sorozatokra...stb). És nehéz, mert rengeteg nyelvtani szabálya van. Mivel először délen éltem, megtapasztalhattam a déli akcentust is (ismertető jele a "you all" helyett "y'all"), de az északi akcentus sokkal szebb és választékosabb szerintem.
   
   
3. Élmények
   Ezt a témát már érintettem egy picit, de nem bírom hangoztatni, mennyire kinyílik az ember szeme egy ilyen utazás után. Látni, tapasztalni, felnőni. Elsajátítani a láttotakat, tapasztalni az ismeretlent és teljesen megváltozni, majd felnőni. Barátokat szerezni a világ minden tájáról! Nekünk szerencsére lett egy nagyon erős kapcsolatunk a cserediákokkal és már tervezzük is a körutazást egymás országaiba. Együtt tapasztaltnk rengeteg mindent, jót és rosszat egyaránt. Sajnos én most távol vagyok tőlük, de biztos vagyok benne, hogy újra fogunk találkozni. Ódákat zengtem nekik Budapestről (én személy szerint nagyon szeretem a szülővárosomat) és már csak a szavak és képek hallatán is beleszerettek. 

Nem mondom, hogy egyszerű cserediáknak lenni. Ott kell hagynod a családodat és a barátaidat. Az otthonodat. De arra kell gondolni, hogy vissza fogsz térni hozzájuk, és egy év alatt annyi mindennel gazdagodsz, hogy megéri!

Sziasztok!
Azt sem tudom, hogy hol kezdjem a mesélést. Annyi új dolog történik, ugyanolyan, mint amikor év elején jöttem ki. Új közeg, új emberek, új iskola, új család. Annyira felgyorsult számomra az idő, hogy az valami hihetetlen. Megint átélhetem azt, hogy egy teljesen új és tiszta lappal indítok!
Tegnap kezdődött a suli és az igazgató vitt be a suliba. Itt laknak a szomszédban, a neve Treeca és van egy nyolcadikos lánya Jenna és egy hatodikos fia. Már suli előtt pár nappal átjöttek és kicsit beszélgettünk, kérdezte milyen tantárgyak érdekelnek, mert oda akkor berak. És így is lett! Imádom az új órarendemet, sokkal színesebb és sokkal több olyan órám van, ami otthon nincs, mint például sütés-főzés óra, marketing óra és designe óra, ami tulajdonképpen rajz, csak nem csak ceruzával és papírral, hanem mindenféle anyaggal dolgozunk és alkotunk. 
Ma volt a második napom és sokkal könnyebben megy minden másodszorra. A családdal és a suliban egyaránt. 
Sokkal jobban otthon érzem magamat, már kétszer is sütöttünk, először banán kenyeret, ma pedig sütőtökös kenyeret. Isteni lett!
A hétvégét Found du Lacban töltöttem Nikinél és együtt ünnepeltük vele és a barátaival a Szilvesztert. Egész jól alakult az este, sokat nevettünk, társosoztunk és végre volt lehetőségem megismerni a barátait. Szombaton elmentünk ebédelni és vásárolni, és sikerült kifognom $6-ért egy gyönyörű ruhát, amit majd a télibálra fogok felvenni!
Vasárnap pedig voltunk vásárolni Tinával, rengeteg mindent vett nekem, zabpehelytől kezdve a gyümölcs rengetegen át az íróasztalig. Erről jut eszembe a szobámat is kiderkorálom majd és megmutatom a végeredményt ha kész lesz.

4 hónap telt el a programból és még 5 hónap van hátra. Viszont úgy alakult, ahogy az előző bejegyzésből láthatáttok, hogy már nem Arkansas államban vagyok. Tegnap érkeztem meg 6 órakor Wisconsin államba és itt is maradok a program végéig. A reptéren ott várt a fogadó anyukám, a területi képviselőm, és a barátnőm Niki!! El sem hittem!!! 40 percre lakik tőlem. Annyira örülök, hogy végre láthattam!!!!!!!!
Madison és Milwaukee között lakunk egy aprócska városban, a neve Horicon. Mesébe illő kis város, minden hóval van takarva és karácsonyi fények égnek a házakon és az utcákon. Mint ígértem, mesélek kicsit részletesen a családról. Tina és Dave Streblow az új fogadó anyukám és apukám. Őket tartják számon itt az álom fogadócsaládként, nem is véletlenül. Tündéri házaspár akik már 12 cserediákot fogadtak az évek során! A környéken mindenkit ismernek és aktív tagjai a közösségi programoknak. Tina egy financial resources cégnél dolgozik Dave pedig egy M.A.C nevű cégnél (nyugi, nem a kozmetikai cég!). Fával, és vadász cuccokkal foglalkoznak. Továbbá imáadja a történelmet és nagyon jó humorérzéke van! Az egész városnak elújságolták, hogy jövök, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Nagyon rutinosak és tapasztaltak, tudják mi a dolguk. Tegnap letisztáztuk a szabályokat és tényleg olyan, mintha a családtagja lennék. Azt mondták, mindent fizetnek nekem, hiszen a családba tartozom. Persze nem fogom hagyni, hogy mindent álljanak, de jól esett! 
A háznak van egy alsó és földszintje, az alsó részen van egy biliárd aztal, tv, szekrények, vadász cuccok. A földszinten pedig egy nagy konyha, a nappali, 3 hálószoba, 2 fürdő, mosókonyha, majd a konyhából nyílik egy nagy terasz egy nagy kerttel párosítva. 
Ha minden jól megy, lesz még egy bejelenteni valóm, de amíg nem biztos, addig nem írom le. De remélem össze fog jönni!

Sziasztok! :)
Igen... sajnos az utóbbi pár napban iszonyú honvágy fogott el. Valahogy amikor kijöttem én azt hittem a honvágy az, hogy hiányzik a családod és a barátaid. De nem, közel sem. A honvágy az, amikor minden apró részletet hiányolsz az otthoni életedből. Az ágyadat, a szobádat, a házadat, mindenkit aki benne él és szeretsz. Az érzést, amikor hazamész és tudod, hogy önmagad lehetsz, hogy hazaérkeztél. A várost és az országot. A szabadság érzését. Az emlékeket, amikor a barátaiddal a legnagyobb értelmetlenségeken nevettek. A spontán találkozásokat és az otthon töltött estéket, amikor csak te vagy, és a szüleid vagytok, egy meleg teával és filmmel kiegészítve. Az otthoni megszokott illatokat, tárgyakat. Egy szóval, mindent. Minden apró részletet, amikhez annyira hozzászoktál, hogy nem is tudod mennyire sokat jelent.
De a honvágy ravasz dolog. Mindenkinél, még annál is előjön aki tegnap még boldog volt. Nem arról van szó, jó persze az itteni év, sok tapasztalatot gyűjtök. De a karácsony gondoltam, hogy meg fog viselni, habár már két éve nem ugyanolyan mint amilyen volt. Azt hiszem sok minden megváltozott az életemben. Nem csak az, hogy kijöttem ide. Változtak a hagyományok otthon is és én még mindig hiányolom a régi hagyományokat. Annyira jó és boldog idők voltak, hogy nehéz elengedni őket. De talán a leghasznosabb mondat amit valaha hallottam, az az, hogy minden átmeneti, vagyis semmi sem tart örökké. Legyen szó jó, vagy rossz dologról. Ez az év sem tart örökké, haza fogok térni, újra a saját ágyamban fogok aludni, de az azt jelenti, hogy az itteni barátaimtól is búcsút kell mondanom. Olyan fura érzések ezek, szerintem nincs is rájuk szó, de talán azzal tudnám a legjobban jellemezni, hogy kesze-kuszák. Néha ezt érzem néha azt. Néha rossz kedvem van néha jó. Néha honvágyam van néha nem. De hé! Ha nem lennének rossz dolgok az életben sosem tudnánk mik a jó dolgok.
Szóval magamnak is azt tanácsolom, hogy fel a fejjel. Már annyi idő eltelt, szinte a fele, és még a fele hátra van.
161 nap és találkozunk!
Tényleg mélységesen hiányoztok!
Puszi, Lina

Csütörtökön meccsünk volt a város másik gimnáziumában, a Green Country Tech-ben, amit 10 pont előnnyel is meg is nyertünk! Este 8-ra értem haza, farkas éhesen. Neki álltam vacsorát csinálni, amikor arra leszek figyelmes, hogy a konyha tele van kutya tápszerrel és kutya játékkal. Átfutott az agyamon, hogy talán "lett egy kutyánk?", de aztán gondoltam magamban "neem az úgysem lehet". Megkérdeztem Christ, hogy mi ez a sok kutya cucc és mondta hogy nézzek be a szobába. Először nem is hittem el, de tényleg lett egy kutyusunk! Menhelyi a kutya, valaki egy lakásban találta meg, majdnem halálra éheztetve. A Tiny nevet kapta, mivel roppant pici kutya. Szerintem chiuaua.

Szombaton elmentünk a mikuláshoz kívánságokat kérni és fotozkódni aztán Judyval elmentünk Missouri államba a nagyszülőkhoz, ami kb 2 órás út volt. Közben megálltunk ebédelni egy mexikói étteremben. Isteni volt. A kocsi úton kb háromszor megkérdeztem miért is megyünk a nagyszülőkhöz, de sose kaptam pontos választ mindig csak annyit mondott, hogy valamit el kell hoznia... Mikor megérkeztünk 6 kutya fogadott. Imádom a kutyákat, szóval egyből mentem hozzájuk játszani. Aztán Judy kihívott, hogy van itt számomra valami. Hát nem hittem a szememnek.... EGY KIS KUTYA! Kaptam egy kis kutyát!!!! Annyira boldog voltam/vagyok, el sem hiszem. Épp a mi nap beszéltem nekik a volt kutyámról és hogy mennyire hiányzik ezért gondolták szereznek nekem egyet. Milyen édesek már?!
Két iker kutyus az egyik fiú (az enyém) a másik lány (ő Judyé). Ő Angelnek nevezte el én pedig Leonak és azóta is odáig vagyok. Haza fele beugrottunk az állatboltba venni nyakörvet, pórázt, játékokat és kutyatápszert. Este pedig együtt aludtunk Leoval, tündéri ez a kis kutya!!! Nem is lehetnék boldogabb. 

Puszi, Lina

Tulajdonképpen mi is ez, miért ünnepeljük?
A hálaadás egy (észak-)amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betarakítások után adnak hálát a termésért Istennek. Az Egyesült Államokban, ahol az egyik legfontosabb ünnepnek számít, november hónap negyedik csütörtökén tartják. Tulajdonképpen az ebéd/vacsora az ünnep lényege és a legfontosabb eleme a pulyka. Ehhez pedig jön mindenféle köret; áfonyaszósz, krumplipüré, édeskrumplipüré, zöldbab, tojás. Desszertnek pedig hagyományosan a sütőtökös pite (ami mellesleg isteni). 
Mi Chris tesójához mentünk ünnepelni és velünk tartott Judy testvére is, Eloy (aki hozta a kutyusát, úgyhogy végre kutyázhattam picit). 1-re mentünk át és ott volt Jennifer, a férje Sam és a 2 lányuk Katie és Lily, majd Jennifer és Chris szülei, Sam szülei, és mi. Az ételek nagyon finomak voltak, bár meg kell mondjam a pulyka annyira nem jött be, de a köretek nagyon finomak voltak! A desszertekről nem is beszélve, volt sütőtökös pite, mogyorókrémes pite, citromos torta, és mogyorókrémes kockák. Nyammi!
Miután degeszre ettük magunkat és mindenki beszélgetett kicsit, haza mentünk. Mindenki legszívesebben aludt volna egy jót, de nem volt megállás, 6-kor kezdődött a híres-neves Black Friday és Judyval mindenképpen elakartunk menni a nyitásra, nehogy elvigyék a jó cuccokat. 5-kor indultunk Jonesboroba, majd mikor Jonesboroba értünk észrevettem, hogy nincs nálam a pénztárcam...nem én lennék! Úgyhogy vissza kellett fordulnunk, de második nekifutásra sikerült és már mentünk is a plázába. Nem volt olyan nagy tolongás mint amilyenekkel ijesztegetnek, de tény és való hogy sokan voltak! Minden 50-70%-ra le volt árazva, úgyhogy bevásároltunk Judyval. Éjjel 10-re értünk haza, de nagyon jól mulattunk! Judyt szeretem a legjobban, ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló. Utána még kártyáztunk 4-en, Judy, Chris, Eloy és én. Nagyon sokat nevettünk. Végre úgy éreztem, hogy otthon vagyok, és hogy olyan emberekkel vagyok körül véve akikkel jól érzem magamat. Hiszen az "otthon" nem egy hely ahova mész, hanem egy érzés! 

Ezen a héten szünet van, mert hálaadás lesz csütörtökön. A hét elején barátokkal leszek, csütörtök-péntek család szombaton pedig megyünk a cserediákokkal campingezni, úgyhogy utána fogok egy hosszabb bejegyzést írni nektek, addig itt van pár kép az elmúlt hétről. Volt kosár meccs (nyertünk jeee), Ram Festival (utolsó nap a szünet előtt, minden féle játék, ugrálóvár nagyoknak, sport, színházi előadás...stb), karácsonyfa díszítés (itt szokása az embereknek a hálaadás hetében felállítani a fát, és karácsony napján leszedni) és elmentünk kávézni Christarával.

Puszi, Lina

Már lassan három hónapja, hogy a reptéren pityeregve sétáltam át a biztonsági kapun, Budapestnek búcsút intve. Akkor még tele voltam félelemmel és izgatottsággal. Nem tudtam mire vállalkozom, de nem volt vissza út, menni kellett emelt fővel és a legnagyobb pozitívitással látni a dolgokat. 
Mielőtt kijöttem, volt egy felkészítő tábor, ahol mindent töviről-hegyire átbeszéltünk és meghallgattuk a már hazatért diákok élményeit. A legtöbben azt mondták az első hónapban te leszel a sztár. Mindenki érdeklődik majd irántad, odamennek hozzád, kérdezgetnek és barátkoznak. Ez ígyis volt. Minden nap megismertem új embereket, sőt még a bevásároló központban is barátságokra tettem szert. 
A második hónapban már megszoktam, hogy itt vagyok, már volt valamilyen napi rutinom, és viszonylag otthon éreztem magamat a házban. Voltak és vannak is fix barátaim akikkel a szabadidőmet és a szüneteket töltöm. 
Most, hogy már a harmadik hónaphoz közeledem, látok magamon néhány változást. Külsőleg is és belsőleg is. Kezdjük a külsővel. Nos.. Igaz ami igaz, felszedtem pár kilót. Majdhogynem elkerülhetetlen volt, annyi új étel vesz körül, muszáj volt kipróbálni őket. A baj, az ott kezdődik, hogy sajnos hozzájuk szoktam. Amikor otthon voltam, minden nap főztem vagy sütöttem magamnak valamit, ami többnyire egészséges volt, és ami a legfontosabb, "igazi" volt. Itt sajnos minden porból van, előre van csomagolva, és tele van tömve tartósítószerrel. Ezt most már három hónap után meguntam, ezért beszéltem a suliban az edzőmmel és összeállítottunk egy személyre szabott, úgy nevezett "eating plan"-t. Most hétfőn kezdem, és őszintén szólva alig várom! Beszéltem Judyval és ő is támogatja, szóval ma megyünk bevásárolni pár egészséges hozzávalókat. 
Ami a belsőmet illetni, ott is látok már haladást. Az angolom határozottan javult, már teljesen jól értek mindenkit, az angol órán vett szövegek értelmezése is könnyebben megy, és ami persze a legfontosabb, a beszéd is sokkal jobban megy, mint mikor kijöttem. Nem csak a szókincsem bővült, de sokkal bátrabban is szólalok meg! 
Továbbá megtanultam értékelni honnan jöttem. Itt az emberek többsége nem él luxus házakban és a családi hátterük sem a legfényesebb. Itt van például Judy, aki vagy 8 családnál és 5 árvaházban megfordult, vagy Kelsey, aki nem is ismeri az apukáját, anyukája pedig alig érdeklődik felőle, és napi 24 órában cigizik vagy iszik (persze nem azt mondom, hogy csak ilyen családok fordulnak itt meg, de sokan így vannak sajnos). Én pedig hihetetlenül szerencsésnek érzem magamat, hogy ilyen csodálatos élettel lettem megáldva. Mert így van! Amik régen "problémáknak" tűntek az életemben, minthogy az a fiú aki tetszik nem ír vissza, vagy hogy a huszonakármennyi cipőm mellé nem kapok egy újat, vagy épp nem a legújabb telefonom van, értelmetlennek tűnnek. Mindennap próbálok valamit találni, ami miatt boldog lehetek. Apróságok, amik mosolyt csalnak az arcomra, hogy ma egy nagyon szép őszi idő van, hogy Katiet megtudtam nevetettni, vagy hogy mindennap egyre közelebb jutok ahhoz, hogy lássalak titeket!
A jövőképem is kezd kirajzolódni. Eddig fogalmam sem volt mi szeretnék lenni, vagy milyen irányba tanuljak tovább. Sajnos még most sem tudom pontosan, de azt tudom hogy emberekkel szeretnék fogalalkozni. A dolgok, amiket a legjobban szeretek csinálni az a rajzolás, írás, és a sütés-főzés, úgyhogy valószínüleg ezekből fogok ötletet meríteni a jövőben. A legnagyobb álmom mindig is az volt, hogy legyen egy kis kávézom, finom sütikkel, és jó, barátságos hangulattal. Remélem valóra tudom váltani.
Még mindig hátra van picit több mint 6 hónap a programból, de remélem továbbra is fejlődni fogok, külsőleg és belsőleg is!

U.i.: Már csak 196 nap és találkozunk!

Puszi, Lina

Sziasztok!
A héten kezdetét vette a kosár szezon. Reggel 6:30-ra kell suliba mennünk és egy órás edzésünk van suli előtt, majd 14:30-16:30-ig még egy. És én azt hittem az eddigi edzések voltak nehezek. Naív én. 
Csütörtökön volt a "Meet the Lady Rams", ami igazából csak annyi volt hogy bemutatkozott a kosár csapat a sulinak. Mi vagyunk a Lady Rams (lány kosok), mivel a suli kabala állata a kos.
Pénteken pedig a szezon utolsó focimeccse volt, az egész suli ott volt. A város másik suliját kellett legyőznünk, és sikerült! Aki nyer az vihette haza az "Arkansas Bell"-t ami lényegében egy nagy arany harang. Mindenki meg volt őrülve, nagy volt a boldogság, mivel ez már zsinorban a harmadik nyereségünk. Az nap a suliban kékben és pirosban kellett menni, hogy ezzel is támogassuk a csapatot. 
Szombaton Judyval tartottunk csajos napot, elmentünk Jonesboroba vásárolni meg ebédelni. Vasárnap pedig lustálkodtunk, takarítottunk tvztünk. 

Ez a hétvége csak a csoki gyűjtésről, házról-házra járásról és ijeszegetésről szólt. 
Pénteken elmentünk a Pumpkin Hollow nevezetű helyre, ami lényegében egy horror ház. Illetve több horror ház. A gyerekek persze nem jöttek, őket lepasszoltuk Chris hugához, Jenniferékhez, akik egyébként egy nagyon szép házban laknak. Van a ház körül 3 kutya, kecskék, tehenek, lovak, egy tó a ház mellett és egy kukorica föld a ház mögött. 
Utána elmentünk vacsizni a Chili's-be, ahol megint csak mexikóit ettem. Az év végére igazi mexikói étel szakértő leszek. Aztán elmentünk találkozni Christaraval, és az ő fogadó szüleivel, akik ugyancsak 28 évesek, úgyhogy mintha barátokkal mentünk volna. Elég őrültek hogy őszinte legyek, de nagyon sokat nevettünk, a kocsi utat végig énekeltük és üvöltöztük. Az út kb. 2 óra volt, úgyhogy rekedt hanggal és kimerült tüdővel érekeztünk meg. A parkolóhoz vezető út vagy 100 kifaragott tök vezetett és ijesztő bábuk rengetege. Én már itt betojtam. Én, aki egy bogártól is megijed egy horror házba ment. Igen. Jól sejtitek, hogy borsózott a hátam és remegett az egész testem mind végig. 3 ház volt egymás mellett, ahova egy vagon szállított minket. Az első ház, a vér, hús, láncfűrész és emberölő kés tárgyait foglalta magába. Ez konkrétan egy 2 emeletes ház volt, és minden elképzelhetetlen helyről sikerült valami beöltözött őrültnek ránk ijesztenie. A plafontól, a szekrényeken át, a a padlóig mindenhonnan előugrottak. Mikor sikerült kiszabadolnunk a házból, azt hittük vége. De persze nem. Egy égnek állt hajú férfi kezdett el minket üldözni (egy igazi) láncfűrésszel. Itt már Christarával az életünkért futottunk. 
A második ház egy babaház volt. Tele ijesztő, kiesett szemű porcelán babával. Gyerek tetemekkel és bébiszitter hullákkal. Itt annyira nem féltünk, sőt fotózkodtunk a "színészekkel". Viszont a harmadik helyszín... na az volt a legijesztőbb. Ez nem egy ház volt, hanem egy erdő és egy kukorica mező. Itt is üldöztek késekkel, fűrésszel és hullák sokaságával. A legijesztőbb az volt, amikor átkellett kelnünk egy hídon és egy őrült megfogta alulról a lábamat. Az hittem meghalok ijedtemben. Annyit sikítoztam, hogy a végére alig volt hangom. De nagyon jól szórakoztunk, mindenki nagyon élvezte!
Szombaton játszottam a gyerekkel, kosaraztünk, csináltam nekik palacsintát és olvastam nekik. Este pedig Baybe mentünk halloweeni házbuliba. Fekete macskának öltöztem, nem voltam túl kreatív. De a buli jóra sikeredett, jött Kelsey is ott voltak a cserediákok Trumannból meg pár új ember is. 11 viszont haza kellett érnem, mert Judy azt mondta halloweenkor sok az őrült az utakon akik részegen vezetnek. 
Vasárnap és hétfőn házról házra jártunk a gyerekekkel meg Judy barátaival trick or treat-elni (csokit vagy csalunk). Szerintem cukorbetegként és 200 kilósan térek haza. És a háladás csak most lesz... ami másról sem szól mint az evésról. Viszont a héten elkezdődött a kosár szezon. Ami az jelenti hogy alig leszek itthon mert vagy edzésen, vagy csapatépítésen, vagy meccsen leszek. Sokszor 6:30-ra kell majd suliba mennem mert edzés lesz suli előtt majd 2:30tól 4:30ig megint. Nehéz lesz, de szerintem menni fog!

Ez a nap is eljött.... megint egy évet öregedtél Apa! De ne aggódj, tudom, hogy belül még mindig ott lapul a gyerek éned! Nagyon hiányozol. Hiányoznak a közös filmezős esték, amiken Anyu mindig bealszik, hiányoznak a közös Aldis bevásárlások, ahonnan mindig veszekedve távoztunk, mert mindig becsempésztem valamit a kosárba, hiányzik, hogy mindig összekaptunk, hogy kié az utolsó szelet süti, hiányzik, hogy reggel te vigyél suliba, hiányzik a házi kosztod, de legjobban az hiányzik, hogy most megöleljelek és nagyon boldog születésnapot kívánjak. De ebben az évben csak így tudom elmondani mennyire szeretlek és hogy Isten éltessen a legjobb Apunak!

Már majdnem két hónapja vagyok itt. Hihetetlen, hogy telik az idő! Még mindig olyan érzés, mintha csak pár hete lennék itt, de közben pedig már egyre jobban megszoktam az itt létet. 
Pénteken Judy és Chris elmentek mozizni, hogy kicsit kettesben legyenek, amit teljesen megértek! Így hát én vigyáztam a gyerekekre. Nem volt nagy feladat, Katie már aludt mikor elmentek, a fiúkkal pedig Monopolyztunk. Egész jó volt, nevetgéltünk, vacsit csináltunk, majd miután megnyertem a monopolyt (nem volt nehéz egy 5 éves és egy 9 éves ellen hihihi), Transformerst néztünk Daviddel. Szerencséje, hogy szeretem az ilyen filmeket! Utána meg akartuk nézni az Amerika kapitány 2-őt is, de már mindketten túl fáradtak voltunk. 10-11 körül haza értek Judyék és átnyújtottak 20 dollárt, mondván, hogy nagyon köszönik, hogy vigyáztam a gyerekre, nagyon jót tett nekik egy kis kettesben lét. Én persze elutasítottam a pénzt, hiszen szivesen csináltam!
Szombaton kitakarítottuk Chrissel a tárolót. Jó sok kacatot rejtegettek ott. A takarítás közben a kezünkbe akadt mindenféle elfeledett emléke. Mikor fiatal volt az volt az álma, hogy tengerészgyalogos legyen. Egész kicsi korától meg volt ez az álma, és mindent megtett annak érdekében, hogy teljesüljön. Keményen tanult, edzésre járt és kitartó volt! A másik szenvedélye a motorozás volt. Imádta! És igen, múltidőben sajnos. Ugyanis egy napon, munkába menet balesetet szenvedett. Kritikus állapottal korházba szállították, mert a gerince súlyosan megsértült. Csavarokkal és minden féle műszerekkel sikerült megmenteni az életét. Szerencséje volt. Vagy mégsem? Maradandó sérüléseket szenvedett, ezért fel kellett hagynia a tengerészgyalogsággal és a motorozással, vagyis két olyan dologgal, amiket a legszívesebben csinált. Azt mondta, azóta sem tudja kiheverni.. De én még mindig úgy gondolom, hogy okkal történnek a dolgok. Ugyanis ha folytatta volna a tengerészgyalogságot, soha nem találkozott volna Judyval. És én sem lennék ma itt és írnék nektek. Fura dolog ez a sors mi? Lehet az egyik nap velem is történik valami, ami örökre megpecsételi a jövőmet, lehet ez jó vagy rossz, de biztos, hogy oka lesz. Hiszem, hogy okkal vagyok most itt. Egyre jobban kezd kirajzolódni bennem ki is vagyok és mit szeretnék az életben!
A lelkizés és takarítás után mindketten megéheztünk, ezért elmentünk a Taco Bellbe ebédelni, délután pedig tököt faragtunk. A neten kerestünk képeket, amiket rárajzoltunk a tökre és úgy faragtuk ki. Beletelt jó néhány órába.. de megérte, mert elég királyak lettek az eredmények! Én Draculát faragtam, Chris egy szellem kastélyt, Judy pedig gonosz bohócokat. A gyerekek festettek a sajátjukra, csak össze-vissza minden krix-kraxot.
Vasárnap korán keltünk Judyval, mert garázsvásárba mentünk, ami csak 10-ig van. Nagyon szeretem a retró és vintage dolgokat, úgyhogy sok mindenbe beleszerettem. Megvenni viszont nem vettem meg, mert a legtöbb dolognak csak otthon venném hasznát, nem itt. Talátam régi Marvel képregényeket, fényképeket, lámpát, tükröt. Majd könnyes búcsút vettem tőlük és elmentünk ebédelni. Kínait ettünk majd haza mentünk. Vasárnap volt, és általában ilyenkor mosunk, takarítunk, felfrissítjük a házat, és ma sem tettünk másképp!

Amióta a kijöttem a fellegekben járok, hiszen annyi új, ismeretlen és izgalmas dolog vesz körül. Egy nap sem telik ugyanúgy, minden nap tanulok valamit, vagy megismerek valakit. Belecsöppentem egy teljesen új világba. Elszakadtam az otthoni, napi rutinomtól, amikor felkelek már nem a megszokott arcok köszönönnek rám és az iskolába nem a megszokott barátaimhoz megyek be. De már eltelt több mint egy hónap és kezdem megszokni a környezetemet és kiismerni magamat a helyeken. Már megszoktam, hogy 6:45-kor csörög az ébresztőm, megszoktam, hogy reggel Judy az első ember akit meglátok, hogy a suliban angolul tanulok, és a folyosón már magabiztosan sétálok végig, ismert emberek között.
Ahogy telnek a napok és a hónapok egyre jobban látom kirajzolódni az iskola és a család életét. Szeretem, hogy Judy sokszor kedveskedik nekem apróságokkal, hogy sokszor mesél a huszas éveiről, hogy a barátnőjeként kezel, hogy akármikor kérem ő elvisz bárhova, hogy a gyerekek (már amelyik) sokszor eljátszanak magukban és hogy nagy a nyüzsgés a családban. Szeretem, hogy az iskolában teljesen máshogy zajlik az élet, hogy a tanárok megbíznak bennünk és baráti a tanár-diák viszony, hogy finom az ebéd, hogy mindent (tollat, füzetet, edzőcuccot...stb) biztosítanak, hogy a diákok egyenrangúak és hogy mindenki inkább segíti, minthogy hátráltatja a másikat. Már az első nap felfigyeltem erre. Itt tényleg mindenki annyira máshogy éli az életet. Mindenki kedves, és segitőkész. Érdekli őket, hogy ki vagy és hogy mivan veled. Úgyhogy a diákokról egy rossz szót sem tudok mondani, eddig nincs olyan lány vagy fiú akire neheztelnék valami miatt. A suli rendszerét is többynire szeretem, mert ahogy mondtam, mindent biztosítanak. A termekben vannak füzetek, mappák, lapok, tollak, vonalzók, számológékek és te akárhányszor és akármennyiszer használhatod. Otthon ezzel szemben több ezer forintot költünk a nyár végén új tanszerekre. A kosár edzésen kaptam Nike edző cipőt, edző ruhát, kulacsot és törölközőt. És az iskolai életről nem is beszélve! Szinte minden héten van valami program, vagy suli közben vagy suli után, ami szerintem nagyon jó. Otthon nem igen vannak progamok a suliban, legalábbis nem ilyen szinten. És itt mindenki élvezi is!
Az egyetlen dolog, ami nem tetszik az itteni rendszerben, hogy mindennap ugyanazok az órák vannak, legtöbb esetben évvégéig. Szerintem baromi unalmas. Otthon minden nap más óráink vannak, más tanárokkal és más óraszámmal. Itt minden nap 8:55-kor be- és 3:15-kor pedig kicsöngetnek, minden nap ugyanazok az órák és így sokkal több házit is kapunk és sokkal gyorsabban haladunk az anyaggal, ezáltal sokkal több dolgozatot írunk. Félévkor megpróbálok pár tantárgyat megváltoztatni, hátha picit izgalmasabb lesz.
A családra sincsen többnyire panaszom, mert már első naptól a család tagjaként kezeltek, már ha nekem kellett is pár hét hogy én is így érezzem. Tudják, hogy már 18 éves vagyok és mindig engedik, hogy saját döntéseket hozzak, és teljesen lazán kezelnek, mintha barátokkal laknék. A gyerekeiket viszont nagyon szigorúan veszik, amire csak mostanában lettem figyelmes. Nagyon sokat ordibálnak velük, sokszor ok nélkül büntetésbe teszik őket, vagy leszidják azért amit nem is csinálnak. Sokszor nem értem miért csinálják ezt, ha velem meg ennyire kedvesen bánnak. De végtére is az ő családjuk, nincsen beleszólásom. Viszont van pár szokásunk amit remélem nem fogok (akaratlanul is) átvenni. Nagyon hangosan szipognak, sokszor böfögnek és nem használnak kést, hanem a kezükkel kotorják az ételt jobbra-balra. Ezeket elmeséltem Christarának is és neki ugyanezek a dolgok tűntek fel, úgyhogy valószínüleg nem a család szokása, hanem az itteni amerikaiaké. Nincs ezekkel egyébként semmi bajom, biztos számukra is van fura szokásom, ami nekem fel sem tűnik, mint ahogy nekik sem a sajátjaik. 

A mai napom egyébként nem volt túl érdekes, azonkívül hogy ma Colombus nap volt a suliban, úgyhogy az első 3 órában programok voltak emellett pedig ismeretterjesztő videókat néztünk. A hétévégére pedig meghívtak egy házibuliba, azt már nagyon várom!

Puszi, Lina