Sziasztok!
Hú... Azt sem tudom, hogy hol kezdjek bele. Ma jött el a "Graduation". Szerintem már sokan láttátok a filmekben milyen, de magabiztosan állíthatom, hogy átélni még százszor jobb. Egyszerűen minden a helyén volt. Na de kezdjük a nap elején...
Korán felkeltem, hogy legyen még időm beszélni Anyával és Apával, ugyanis ma beszéltünk utoljára, legközelebb már a Los Angelesi reptéren látom őket. Miután beszéltünk elkezdtem készülődni. A hajamat begöndörítettem, kisminkeltem magamat és egy sötétkék alapon színes virágokkal festett ruhát vettem fel. Meg persze a kalapot és a köpenyt. Az idegesség csak úgy dübörgött bennem egész végig, ugyanis kellett egy beszédet adnom, de már gyakoroltam egy ideje, azonban a tenyeremmel ettől függetlenül is izzadt, a szívem pedig hangosan dobogott. Egy óra harmincra kellett felmennie a diákoknak az iskolába, a ceremónia pedig kettőkor kezdődött. Tina benne van az "School Board"-ban (fogalmam sincs, hogy fordítsam le egy szóval, ez egy tagság ahova a városból benne vannak emberek és havonta összegyűlnek és tanácskoznak minden féléről a sulival kapcsolatban) ezért ő adta át a Diplomákat és fent ült a színpadon. 
Mikor felértünk a sulihoz mi, a diákok a folyosón felsorakoztunk a begyakorolt két libasorba és vártunk. Közben idegeskedtünk, nyafogtunk, hogy melegünk van, meg persze viccelődtünk és nevetgéltünk. Majd pont amikor kettőt ütött az óra, a suli banda elkezdett játszani, mi pedig elkezdtünk kettesével befele menni és elfoglalni a székünket, ahol mindenkit egy programtábla és egy névsor a végzős osztályról várt. Utána az igazgató mondott beszédet, majd a Class President (osztály elnök). És utána következtem én... Gondoltam magamban; "Rendben, vegyél egy mély levegőt és nyűgözd le őket!" Megragadtam a mikrofont és már beszéltem is. Csak úgy folytak egymás után a szavak minden a legnagyobb rendben ment. Közben persze ideges voltam, de utána barátok, tanárok, sőt még idegenek is odajöttek és gratuláltak ehhez a remek beszédhez. A rajztanárom, Mrs. Shafer (vele volt a legszorosabb a kapcsolatom) sírva futott oda hozzám, majd megölelt és kérte, hogy hagyjam el az útlevelemet, hogy ne tudjak haza menni. Imádom!
Utána mondott még beszédet az osztály legkitűnőbb és második legkitűnőbb diákja. Majd zene és elkezdték kiosztani a diplomákat. Egy kemény fedelő köny, persze lapok nincsenek benne, hanem kinyitod és ott van benne hogy sikeresen elvégeztek a Gimnáziumot, aláírások, pecsétek stb. 
Majd kimentünk és egy óráig szerintem csak képkeket csináltunk. Ragyogóan szép idő volt! A képek után elmentünk páran fagyizni, majd Tináékkal és Colékkal egy tóparti étterembe enni.
Kicsit tömören fogalmaztam meg nektek, de már este 12 van és hulla fáradt vagyok. De tökéletes napom volt, sokat sírtam és nevettem, de határozottan emlékezetes napként fogok rá emlékezni!

Sziasztok!

Ma volt a "Track banquet", az utolsó összejövetel a track csapattal, edzőkkel és szülőkkel. Mindenkinek meg volt a maga feladata, a végzősök hozták a főételt, a 11.esek hozták az italokat, a 10.esek a desszertet, a 9.esek pedig a tányérokat és poharakat. Mi mini sandwicheket csináltunk, ami szerintem ízlett mindenkinek, mert nem maradt egy darab se az est végére. Az edzőknek csináltunk egy "thank you" kártyát, mindenki aláírta és írt pár kedves sort. Én persze Bobnak (a dobók edző) több sort is irtam, mert nagyon a szívemhez nőtt, ahogy az egész csapat. 
Először mindenki evett-ivott, jól lakott. Utána Amy, a főedző, megragadta a mikrofont és elkezdte kiosztani a díjakat, eredményeket és mondott persze sok kedves szót is. Felhívott a színpadra minden egyes diákot, előrször a 9.eseket és így tovább. Mindenkinek átnyújtotta a szezon eredményeit, egy oklevelet, egy palettát a sikereiről, és arany track kitűzőket. Majd midnenkihez mondott pár kedves szót. Mikor a végzősökhöz ért, köztük hozzám is, elmondta mennyire büszke ránk a kemény munkánkért és amiért olyan példamutatóan vezettük az alattunk lévő osztályokat. Amikor rám került a sor, elmondott egy kis sztorit rólam, amikor először futottam az 1 mile-t. A végére kipurcantam, levegőhöz kapkodtam és vízért kiáltottam, de megcsináltam. A végén azt mondtam neki; "Legközelebb jobban fog menni!". Ez a hozzáállás annyira tetszett neki, hogy most felelevenítette mindenki előtt és elmondta mennyire szerencsés, hogy egy ilyen lányt tudhatott idén a csapatába. Már itt könnycseppek gyűltek a szemembe, de itt még legyűrtem őket. Nem akartam el kenni a sminkemet :)
Aztán mikor mindenki megkapta ami járt neki, elmondták ki kapta a "Most points during the season" (A legtöbb pontot elért) lány-fiú, ki kapta a "Most accomplishments and achievements during the season" (A legnagyobb fejlődés és teljesítmény) lány-fiú. Nagy meglepetésemre, én nyertem el az utóbbit. Majd Amy és Maddie (az egyik végzős lány) beszédet mondtak nekem. Minden szem rámszegeződött. Elmondták mennyire fogok nekik hiányozni és bárcsak több időnk lett volna együtt. Elmondták mennyire büszkék rám az iskolában tett munkáimért és teljesítményemért. Elmondták, hogy a pozitivitásom és a kisugárzásom jobb gimnáziummá varázsolta a Horicon High School-t. Majd tapsvihar, én pedig könnyekben úszok. Be kell valljam egyáltalán nem számítottam ennyi bókra és elismerése. A szemem sarkából láttam Tinát és Davet, hogy mosolyognak és bólintanak elismerés gyanánt. Szeirntem nincsen annál jobb érzés, amikor szerettnek és elismertnek érzi magát az ember. Én így éreztem. Tökéletes este volt.

Sziasztok!
Ez a bejegyzés most 360 fokos fordulatot vesz. Eddig mindig a jó, vidám dolgokról számoltam be nektek, amivel persze semmi baj nincsen. Azonban tudom, hogy leendő cserediákok is olvassák a blogomat, így hát gondoltam összeírok olyan dolgokat amikről nem feltétlenül beszélünk, legalábbis én nem. Nem azért, mert hazudni szeretnék, vagy becsapni másokat, szimplán félek ezekről beszélni és nehéz beismernem, hogy nem minden napom úgy telik, mint ahogy azt Facebookon, Instagramon, vagy Snapchaten mutatom. Ez szerintem egyébként mindenkivel így van. Mindenki azt szeretné mutatni, mennyire tökéletes az élete, mennyi ruhája van, mennyit utazik, milyen finom és tökéletesen elkészített ételeket eszik. De szerintem ez nem egészséges, sem annak illetőnek, sem másoknak. Erről a témáról órákig tudnék beszélni, mostanában sokat gondolkozom ezeken. Ha rámegyek egy model Instagram oldalára minden ott van a szemem előtt amiről álmodom; tökéletes test, hibátlan bőr, csillogó vadi új ruhák, magas szőke hercegek...stb. De aztán rájövök, hogy ez nem a valóság. Kis millió alkalmazott dolgozik ezeknek az embereknek a képein, hogy tökéletes legyen, aztán egy vagyont fizetnek érte, hogy az adott parfümmel vagy ruhával pózoljanak. 
Tudom, hogy kellenek az életünkbe példaképek, emberek akikre felnézünk, de közben azt is tudom, hogy rengeteg fiatal lány esik abba a csapdába, hogy azt hiszi neki is így kell kinéznie. Tudom, hogy ez klisé, de olyan nincs, hogy "tökéletes" és véleményem szerint ne is legyen. Gondoljatok bele...ha meg lenne mindenetek, amit csak akartok az életben, utána mi lenne? Újabb dolgokért sóvárognánk és soha nem lenne elég. Mindig fejlődünk, nincsen megállás az életben. Minden perccel közelebb kerülünk a dolgok végéhez, mert minden csak időleges.

Kicsit elkalandoztak a gondolataim...Térjünk vissza ahhoz ahhoz a bizonyos 3 ponthoz. Előtte viszont szeretném letisztázni, hogy száztíz százalékosan boldog vagyok. A rosszabb napjaim inkább az előző családnál történtek és leginkább onnan elevenítem fel az emlékeimet.

1. Akkor is, ha nem akarjuk, lesz honvágyunk
Sajnos ez elkerülhetetlen. Ha mégérkezel egy teljesen új helyre, teljesen új szokásokba csöppensz. A régi megszokott rutinok lassan elfakulnak és kezdesz teljesen más szokásokat felvenni. Néha azonban elfog az a vágy, ami otthon volt. A családi összejövetelek, baráti kiruccanások. Ez teljesen normális, mindenki átéli. Ilyenkor a legjobb amit tehetünk, és amit én is tettem, hogy lefoglaltam magamat amennyire csak tudtam. Tudjátok mennyire sűrűek voltak a napjaim, legtöbb esetben este 6 volt mire haza estem. Utána még vagy barátokkal mentem el vagy tanultam. 

2.  Nem mindig minden habostorta
Sokan látják a fényképeket a közösségi médián, azt gondolva mennyire szerencsések vagyunk. Párszor azonban, főleg az első pár hónapban sokszor álomba sírtam magamat. Ebbe valószínüleg a régi fogadó család is nagy szerepet játszott, de volt, hogy könnycseppekkel a párnámon aludtam el, az otthoni emlékeket kutatva. Az első pár hétben az otthoni szokások teljesen a feledésbe merültek. A reggeli rutinom és az étrendem már aligha emlékszem mi volt. De az évvégére már látom, hogy ez kell ahhoz hogy változzunk, új emberek legyünk. Emlékszem amikor befejeztük otthon a vacsorát, hisztiztem anyának, ha segítenem kellett bepakolni a mosogatógépbe a koszos tányérokat. Ma el sem tudom képzelni, hogy ne segítenék elpakolni. Vagy amikor a ruháim a padlón hevertek és a kanapémon egy centi hely nem volt, hogy bárki is leüljön. Ma már minden reggel megcsinálom az ágyamat, összehajtogatom a ruháimat és szeretem ha a dolgok a helyükön vannak. Tudom, ezek apróságok, de mégis úgy gondolom, hogy nagy szerepet fognak játszani a késöbbiekben. 

3. A magány érzése
Ez többféleképpen megmutatkozott rajtam. Először is magányosnak éreztem magamat bizonyos napokon, amikor úgy éreztem nincsenek igaz barátaim. Volt kivel ülnöm ebédnél és volt kivel beszélgetnem szünetben, de mégsem volt olyan ember akivel nagyon megértettük volna egymást. Aztán persze, ahogy teltek a hónapok elmélyedtek a kapcsolatok és kialakultak életre szóló barátságok, de amikor megérkeztem és nem volt senkihez fordulnom az borzalmas volt. Minden gondolattal egyedül kellett játszanom és akkor annak tetejében az angolom sem volt még az igazi.
A másik formája a magányságnak az az volt amikor nem tudtam magamat úgy kifejezni, ahogy szerettem volna. Emlékszem az első napjaimon a suliban sokan odajöttek és beszélgettek velem, több száz kérdést tettek fel, de egyszerűen nem tudtam úgy elmondani a dolgokat ahogy akartam. Aztán persze ezek elhalványultak a hetek múlásával. A szerencse az, hogy nem nevetnek rajtad, ha akcentusod van vagy nehezen beszéled a nyelvet, inkább segítenek. Viszont amikor egy barátnőm épp lelki segítségre szorult és emlékszem nem tudtam olyan tanácsokkal ellátni angolul, mint ahogy én azt akartam elég rosszul éreztem magamat.
Az utolsó formája a magány érzetnek napra pontosan December 18.án köszöntött be nálam, és szerencsére azóta sem éreztem magamat magányosnak. Az volt az a bizonyos nap, amikor eljöttem a régi fogadó családomtól. Az a gyomorgörcs ami bennem volt az nap, azt senkinek nem kívánom. Féltem, és remegtem amikor írta a terülti képviselőm, hogy pakoljam a bőröndömet, mert elmegyek. Ennek tetejében ez a bizonyos nap amúgy is egy szomorú nap az életemben, mert akkor vesztettem el egy számomra nagyon közel álló családtagomat. Idén lesz három éve. Szóval az volt a cserediák évem mélypontja, viszont azóta ível felfele. 

Mint ahogy korábban is írtam, teljesen boldog vagyok az új családomnál és hihetetlen nehéz lesz búcsút mondani nekik jövöhéten. Ugyanakkor nagyon várom, hogy újra lássalak titeket! Nem fura belegondolni, hogy 10 hónapja nem láttuk egymást?

Puszi, Lina

Sziasztok!
Tegnap úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Wisconsin Dellshez, ami lényegében egy város telis tele vidámparkokkal, mini golf pályákkal, viziparkokkal, éttermekkel és persze több száz turistával. Egy órára van körülbelül szóval 10-kor már indulásra készen voltunk. Megálltunk még felvenni Colet és Forrestet, ők is velünk tartottak. 
Először "jet boat"-olni mentünk. Biztos forgatjátok a szemeteket, hogy mi a csuda is ez. Egy hatalmas motorcsónak, nagyjából 20 férőhelyes, kapitánnyal ellátva, aki közben szórakoztatott minket a fapoénjaival és közben mesélt a tavat körülvevő, az anyatermészet által különleges alakzatúvá formált sziklákról. Sajnos féltem levinni a telefonomat, szóval saját képeim nincsenek, de az internetről leszedtem párat:

Mi naivak azt hittünk, hogy alig leszünk vizesek. Sajnos, vagy nem sajnos, de csurig áztunk. Tina frissen lakkal befújt haja lelapult, Dave baseball sapija a vízben landolt, nekem pedig a szempillaspirálom szép fekete karikákat rajzolt a szemem alá. Közben szólt a zene, mindenki énekelt és nevetett. Akkor azt kívántam, bárcsak örökké tarthatna ez a pillanat. Az a sok mosoly és öröm mindenki arcán, leírhatatlanul boldoggá tett. 

Utána elmentünk mini golfozni. Én és a mini golf elég távol állunk egymástól, de persze nem akartam kimaradni a mókából, szóval úgy tettem mintha tudnám mit csinálok. Sokáig nem tudtam álcázni magamat, hamar rájöttek, hogy ez nem az én sportom. Valahogy az én labdám mindig a füvön, mások pályáján, vagy a vízesésben kötött ki. Érdekes. Biztos a labdámmal volt a baj, ebben egészen biztos vagyok.
Először a közepes nehézségű pályára mentünk. Tizennyolc pálya volt, volt amiket egész jól megcsináltam, de sajnos így is utolsó helyen kötöttem ki. Tina és Cole azonban....Profik. Legtöbbször két ütéssel belőtték a labdát a lyukba. Azt a tippet adták, hogy ne stresszeljek és be fog menni a labda, de lehetetlen nem stresszelni, amikor a kilencedik ütésre sem akar a helyére menni.

Majd mindenki megéhezett, úgyhogy gondolkoztunk hova is ülhetnénk be enni. Mint többnyire, a döntés az enyém volt, és valami különleges helyre akartam menni. Forrest felvetette a McDonalds és TacoBell lehetőségét. Amint elhagyta a száját ez a két szó már tiltakoztam is. Valami új helyre akartam menni, úgyhogy Dave felhozta a Buffalo Wing Pizzériát, aminek az a külünlegessége, hogy nincsenek pincérek, hanem megrendeled az ételt és egy játékvasúton kapod meg a rendelt ételt. Ez elég újnak és különlegesnek tűnt, úgyhogy már szedtük is a sátorfánkat és mentünk enni. A hely hatalmas volt, a tömör barna fa és a szarvas agancsok szolgáltak dekor gyanánt, mint ahogy Wisconsin túlnyomó részében. 

Sziasztok!
Szerdán volt az utolsó cserediák találkozó, mindenki bánatára. Nagyon összeszokott kis csapattá váltunk így az év végére. Tunggal, cserediák Taiwanból, lettem a legjobban, már meg is terveztük, hogy jön Budapestre jövőre! Remélem így is lesz.
Szóval szerdán Madisonba látogattunk, megnézni a Capitolt (a nagy fehér épület). Kaptunk egy idegenvezetőt aki körbe vitt minket a termeken, megmutatta hol hozzák a legfőbb döntéseket, hol gyűlik össze a törvényszék és persze mesélt az épület történetéről, és a benne található festményekről. 
Utána szabadidőt kaptunk, úgyhogy Niki, Prisilla (Brazíiliából), Rebecca (Svájcból), Tung (Taiwanból), Iván (Szerbiából) és Én elmentünk a State Street-re, ahol rengeteg étterem, kávézó és bolt sokasága fogadott minket. Gondolom ez nem meglepő :)
Először beültünk ebedéleni egy nagyon cuki reggelizőbe. Igen, reggelizőbe, de itt a reggeli adag bőven megfelel az ebédnek. Én Breakfast Burritot ettem, ami lényegében egy burrito volt, benne tojásrántotta, hús, zöldségek és sajt, köretnek pedig guacamole szósz és krumpli. Volt aki palacsintát rendelt, shaket, sandwichet. Mind istenien nezett ki

Öt körül értünk haza és felfutottunk a sulihoz Tinával, mert aznap este volt a Senior Awards Night, ami a végzős diákokat ünnepli. Ösztöndíjakat és elismeréseket kapnak, iskoláktól, az igazgatótól, és szervezetektől. Lényegében ez a pénz mind az egyetemükre megy, és segít kifizetni nekik.

Tudom, hogy ritkábban írok, mint ígértem, de mivel a suli végéhez közeledünk egyúttal a Final Testekhez, semmi időm nincsen sajnos. Négy nap maradt a suliból, ebből kettő a Final Testek megírására van. Fel sem fogom, 16 nap és már jön ki Anyu Apu és Dius. Bár a heti skypeolás nagyon megkönnyítette a dolgokat, nem is tűnik úgy, hogy nem láttam őket 10 hónapja. Ma egyébként megvettük az első görögdinnyét és rögtön eszembe jutottál Apa! Anyu most bosszankodna a kupi miatt, amit hagynánk...:)

Sziasztok!
Ezen a szombaton Chicagóba látogattunk, megint csak a cserediákokkal. Nagyon jó volt őket újra látni, úgy hiányoztak Washington után. Korán reggel volt a találkozó Fond du Lacben, ahova Tina vitt el. Összesen húszan voltunk, ezúttal Niki is velünk tartott. Az idővel nem voltunk valami szerencsések, az odafele úton végig szakadt az eső, de amikor odaértünk kezdtek feloszlani az esőfelhők. Először a Bean-t néztük meg, amit én képek alapján sokkal nagyobbnak képzeltem el, de lehet a visszatükröződés miatt tűnt annak. Tele volt persze túristákkal, senkit sem zavart a borús idő. Körülbelül egy órát töltöttünk ott, képeket csináltünk és körbe jártuk a Michigan Parkot. Utána átsétáltunk a Michigan Avenuera, ami a túrista útnak felel meg. Otthon én az Andrássy úthoz hasonlítanám. Tele volt boltokkal, étermekkel és persze a nagy városi nyüzsgéssel. Hogy mennyire hiányzik ez a nagy városi élet...
Itt kaptunk négy óra szabad időt, amit fotózással, evéssel és újabbnál újabb boltokra járásával töltöttünk. Ettünk Chicago style pizzát, ami egy helyi nevezetesség. Szerintem húsz réteg sajt van rajta, mert amikor kiemeled a tepsiből utána nyúlik az a sok sok sajt. Nagyon finom volt, két szelettől már a nadrágom gombját gomboltam kifelé. Majd utána elmentünk a Chicago Observatoryba, ahol 360 fokos rálátást kapunk a városra. 95 emelet magas volt, de a lift 10 másodperc alatt felvitt minket. Az épület tetején volt egy elzárt rész ahova be lehetett menni és ki tudsz dőlni olyan 60 fokosan az ablakból. Elég félelmetes volt, izzadt tenyérrel kapaszkodtam ahova csak tudtam. De baromi jó volt!

Vasárnap pedig Green Baybe mentünk minden wisconsini cserediákkal. Sütögetés, grillezés, állatkert, evés-ivás. És végre volt szerencsém megismerni az összes cserediákot. Már meg is terveztük az utat Brazíiliába, Németországba, Spanyolországba és Taiwanba, meg persze ők is jönnek Budapestre! Annyira fog mindenki hiányozni...

Holnap pedig suli, egyben az utolsó hét a suliból és az utolsó Track verseny. Fel sem fogom az idő múlását, mintha egy álom lenne az egész és csak nézném kívülről mennyi minden történik. 

Sziasztok!
Ma volt az utolsó track edzés és ennek örömére (vagy inkább bánatára) a főedző meghívott mindenkit egy "Taco Party"-ra a házába. Mindenki feliratkozott különféle ételekre, saláta, chips, paradicsom, szósz, sajt...stb. Én a desszertet választottam, és csináltam almás pitét és trippla csokis kekszet. Hatra szólt a meghívás, úgyhogy edzés után gyorsan haza jöttünk hozzánk Jackkel utána pedig indultunk is a partyra. Nem voltunk pontosak a címben, de a zene dübörgése és a füstfelhő rengetege a kertből árulkodó jel volt. A garázs feljárón a fiúk kosaraztak, volt aki a tűz mellett melegedett (ugyanis a hőmérséklet megint a 10-15 fokot tapossa), sokan a tacot készítették elő és volt aki az asztal mellett beszélgetett. Mi Jackkel először körbe jártunk és köszüntünk mindenkinek, majd előhúztam az amerikai zászlót amit pár hete vettem, hogy mindenki írja alá. Már most a könnyekkel kűzdöttem, amikor láttam milyen kedves üzeneteket hagytak a zászlón. El sem mertem az összeset olvasni, biztosan nem úsztam volna meg sírás nélkül.
Utána mentünk papírtányérok után kutatni, mert éhen haltunk. Taco salit ettünk, taco chips a tanyér alján, rá saláta, arra a husi, a tetejére pedig szósz, sajt és paradicsom. Majd desszertnek ki akartuk próbálni a sütiket amiket hoztam, de mire odaértünk üres volt a doboz. Ezek szerint finom lett :) Helyette kipróbáltam egy amerikai különlegességet, már nem is emlékszem a nevére, de nem is baj, elég rossz volt. A tűzön kellett megsütni, két kenyér között, cseresznyés pite töltelék és a fahéjas cukor. Kettőt haraptam belőle, majd továbbpasszoltam Jacknek. 
Miután ettünk-ittunk beálltam kosarazni a többiekhez. A mi csapatunk nyert! Rég nevettem ennyit, nagyon jó estét tudhatok magam mögött. Igazán csodás érzés volt ez a három hónap a csapatban. Bárcsak tarthatna még pár hónapot....

Sziasztok!
Két egész hét maradt a suliból. Nem hihtetlen hogy eltelt ez az év? A suliban mostanában sok a pótolni valóm, Washington miatt (amiről csatolok képeket) és a Track miatt. Két verseny maradt, és készen állok megdönteni a rekordomat. Eddig 27 ft és 30 ft a cél. Szurkoljatok!

Ma angolon haladtunk tovább a könyvvel, Huckleberry Finn Mark Twaintől és hát... nem fogok hazudni nem a legizgalmasabb könyv. De az angol tanár nagyon jó és élvezhetővé teszi. Vagy két fejezetenként dolgozzuk fel, vagy pedig kapunk egy "Critical thinking" feladványt, ami annyit jelent, hogy meg kell dolgoztatni az agyunkat ahhoz, hogy tudjunk válaszolni a kérdésekre. Törin ma a szerzőijogokról és a kongresszusról tanultunk, egyben az utolsó fejezet amit veszünk. Újságíró órán a tanár segit megírni a beszédemet a diploma osztásra. Van már egy-két ötletem miről fogok írni, de még nem állt össze teljesen. Utána study hall következett, ahol az elmaradt házikat pótoltam. Majd rajz órán ma ruhát kellett tervezünk, amit nagyon élveztem. A egy dobozból kihúztunk két szót, az egyik a ruha típusát a másik pedig a szín kombinációkat írta le. Én az estélyi ruhát és sárga, kék színeket húztam és abból alkottam valamit.

A cím egy kicsit szokatlan lehet, de ebben a bejegyzésben szeretném megköszönni az egyik legrégebbi barátnőmnek, Vaninak, hogy fogta a kezemet ez alatt az egy év alatt. Minden nap írt nekem, érdeklődött és segített. Elmondhatatlanul hiányzol Vani és alig várom, hogy újra járjuk Budapest utcáit, nevessünk és képeket csináljunk, és idegeskedjünk az élet problémáin.
Vanival óvoda óta ismerjük egymást és azóta is barátok maradtunk. Kevés az ilyen, szóval becsüljük ezt meg Vani ♥

Sziasztok!

Újra Wisconsinből jelentkezem. Ez az öt nap hihetetlen gyorsan elrepült, de egy olyan élménnyel gazdagodtam megint, amiről álmodni sem mertem volna. Új embereket ismertem meg és lettem olyan szerencsés hogy a barátaimnak nevezhetem őket. Körbe jártuk egész Washington, töviről-hegyire. Napi 11 kilómétert sétáltunk, úgyhogy a végére mindenki jó fáradt volt. De bárcsak tovább tartott volna még pár nappal. Hiányzott a nagy városi élet, a nyüzsgés. Mivel egy nagy városban nőttem fel, fel sem tünt mennyire más nem ott lakni. Megint csak, szerencsésnek érzem magam mindenért amit kaptam az élettől.
Csináltam egy videót a hétről és feltöltöttem Facebookra, ha gondoljátok nézzétek meg: https://www.facebook.com/lina.csaszti/posts/1485340691497374?notif_t=like¬if_id=1494352581294697

Lassan elérkezünk ahhoz, hogy már csak egy hónap marad, de még annyi minden fog történni. Megyek Chicagóba, cserediák találkozóra, anyák napja, final testek, érettségi, diplomaosztás....és érzem, hogy egy pillanat alatt el fog repülni. De felejthetetlen élémény!

Ma itthon maradtam és felzárkóztam a sulival. Megirtam az elmaradt házikat és elolvastam amiket kellett. Este pedig a suliba felmentünk megnézni az Art show-t. Kiállították minden rajz órán rész vevő diák munkáit amiket díjaztak is. Öt festményem volt kiállítva és képzeljétek, mindegyik díjazott lett. Első helyezés, három különdíj, második helyezés. Majd csomóan odajöttek gratulálni, és bíztatni, hogy ne hagyjak fel a rajzolással. Megnyugtattam őket, hogy ilyen nem fog történni :)

Puszi, Lina

Sziasztok!
Épp az ablakon keresztül csodálom a naplementét a Hilton Hotelben. Rózsaszínben pompázik az ég, ez az egyik kedvenc időszakom a napban. Calla, a helyi képviselőnk elhozott minket Washingtonba öt napra. Senkit nem ismertem, kivéve a fogadó apukámat ő jött velünk, úgyhogy megismertem megint rengeteg új embert a világ minden tájáról. Brazíilia, Spanyolország, Thaiföld, Svájc, Vietnám...és még sorolhatnám. 
Egész nap a repülőn voltunk sajnos, mert először Atlantába mentünk és csak onnan jöttünk D.C.-be. A repülő nagyon puccos volt. Tudjátok amikor felszáll a repülő a stewardessek a folyosóra sorakozva mutatják a veszély esetben tudni való dolgokat. Itt nem, minden széktámlán volt egy tv és ott játszották le, majd nézhettél rajta filmeket vagy zenét, amihez éppen kedved volt. 
Hatra értünk Washingtonba. A metróval elmentünk pár megállót, igazi "downtown" metró, majd a hotel szolgálattól felvett minket egy mini busz. Négy lánnyal vagyok egy szobában, akikkel máris összeszoktunk. Egy lány Belgiumból, egy lány Brazíliából és egy harmadik Taiwanból. Vacsira rendeltünk pizzát a Domino's-ból és már készülődünk lefekvéshez, mindenki hulla fáradt, holnap pedig sűrű nap elé nézünk!
Próbálok holnap is írni és persze sokat fotozni!

Sziasztok!
Szombaton Amerikában a lányok által várt legnagyobb esemény került megrendezésre. A prom (bál), ahol mindenki több száz dollárt költ ruhára, sminkre, hajra, evésre, és limóra. Én a ruhámat egy online oldalról kölcsönöztem, hiszen többet úgysem fogom hordani. Egy arany, hosszó, csillogós ruha mellett tettem le a voksomat. Az elején kicsit hezitáltam vele, de annyi jó visszajelzést kaptam, hogy igazi hercegnőnek éreztem magamat arra a pár órára. 
Reggel korán keltem, mert még el kellett ugranunk egy "Green project" nevezetű rendezvényre. Lényegében az egészséges életmódot hirdetették, alternatív ételeket mutattak be és különböző képeket rajzoltak fel a jövőről. Több standból állt ez a rendezvény, nekem a kedvencem az volt, ahol egészséges smoothiekat készítettek, fagyasztott banánból, spenót levélből, mézből és eperből, de a turmix gépet bicikliző gyerekek működteték. Utána rögtön átvitt Tina a baránőmhöz Keyahoz, ahol pár lánnyal együtt készülődtünk. Idejött a sminkes és a fodrász. A fodrász a hajamat göndörítette közben a sminkes az arcomat sminkelte és Keya anyukaja a körmömet festette. Miután elkészültünk gyorsan felöltöztünk és mentünk a Brunett Hallba, ahol a bál volt tartva. Itt találkoztunk a többiekkel és együtt mentünk enni a Fox and Lake nevezetű étterembe. A limó furikázott minket mindenhova, ahol üvöltettük a zenét és (alkohol mentes) pezsgővel kínáltak minket. Az étterem nagyon puccos volt, ez az árakon is látszott, de megérte! Az előétel ingyen van, frissen sült kenyér fahéjas vajjal, majd saláta az általad választott öntettel. Főételnek egy alfrédó szószos brokkolis csirkés tésztát rendeltem. Minden harapás a mennyországba vitt!
Utána mentünk vissza Horiconba a kilátóhoz képeket csinálni. Őszintén szólva az este fele a kép csinálásról szólt, de ha már ennyit fizettünk legyenek is képek. Majd a limó elvitt minket vissza a Brunett Hallhoz, már este 8 óra volt. A téma maskara bál volt, szóval belépésbél csak a maszkokkal lehetett bemenni. Kilenckor jelentették be a bál királyt és királynőt, majd a "Sweet-heart couple"-t. Még pár nappal ezelőtt lehetett szavazni rájuk a suliban. 
Aztán mikor elmentek a szülők, akik több ezer képet csináltak, kezdődött végre a tánc. Volt jó zene, hangulat, fotozkodás stb. Nagyon nagyon jól éreztem magamat!

Sziasztok!
Elérkezett a húsvét. Nem hihetetlen, hogy szalad az idő? A fák kirügyeztek, a fű élénk zöld lett, és meleg nap süti az arcomat reggelente. Igazi tavasz köszöntött be szombaton és azóta is tart. Már aznap elkezdtünk készülni a húsvétra. Elmentünk Beaver Dambe a Walmartba (Interspar-ra emlékeztet engem, csak nagyobb kiszerelésben) vettünk tojásokat, tojás festéket, a megrakott polcokról leemeltünk vagy 500 doboz csokit és cukorkát, vettünk sonkát, és megcsináltuk a szokásos bevásárlást. Este pedig, mivel ilyen szép idő van, elmentünk sétálni. Egészen pontosan 6,2 km-et sétáltunk le, útközben pedig találkoztunk hattyúkkal, mókusokkal és kacsákkal.
Vasárnap reggel elmentünk templomba a húsvéti misére. Annyit énekeltünk, hogy a végén fájó torokkal távoztam, de nem bántam, mert nagyon élveztem. Utána pedig indultunk is Fond Du Lac-ba Dave szüleihez, ahova jött az egész család. Tina szülei és testvérei, Dave testvérei és gyerekeik, unokatesók, távolabbi rokonok és Mi. Még nem találkoztam Dave rokonaival, de valószínüleg a világ egyik legkedvesebb emberei, akikkel valaha volt szerencsém megismerkedni. Az anyukaja, nekünk csak "Nana" öt percenként kínált újabb és újabb ételeket, viccen kívül! A húsvéti menü: főtt sonka, tojás, bab, krumplipüré és szósz, kenyér, sajt-tál, áfonyaszósz, banán pite, lime pite, gyümölcs saláta, és banán kenyér. Evés után ki kellett gombolnom a nadrágomat, annyira tele ettem magamat. Utána jött a tojás keresés. 40 darab tojás volt elrejtve a kertben és minden fiatal versenyszerűen futott a tojások után, amik egyébként apró pénzeket rejtettek. Én 7 darabot találtam, és ezeket sem könnyen. Jól elrejtette Nana!
Majd egy játékot játszottunk, aminek a lényege az volt, hogy kicsi babzsákokat kellett beledobni a lyukba és amennyire unalmasnak hangzik, annyira vicces volt. Majd mindenki elfáradt, úgyhogy jöhetett a kávé és a desszert. Jól bevéstem ezt a képet az emlékezetemben, ahogy a kávéra esett a fény és ahogy párolgott a meleg a napsugarakon át. Mindenki beszélgetett, nevetett, egyszerűen tökéletes nap volt. Egy második családra leltem, és elmondhatatlanul szerencsésnek érzem magamat emiatt.

Ma pedig Április 17. van, ami egy különlegesen csodálatos nap. Boldog születésnapot kívánok Anyuci ♥ Most már tényleg kettőt pislogunk és élőben is megölelhetlek és elmondhatom mennyire szeretlek, de azt a két pislantást még picit élvezem! Sok puszit és tulipánt küldök!

Puszi, Lina

Sziasztok!
Tegnap a suliból 2-kor elengedtek minden track sportolót, beleértve engem is. A suliban egyébként sok érdekes nem történt, főzés órán kínát vettük és édes-savanyú csirkét csináltunk rizses körettel, ami nagyon finom lett. A versenyen jeges eső, villámlás, hideg szél volt és mielőtt az jutna eszetekbe, hogy "akkor biztos lemondták", nem, nem mondták le. Zajlott minden tovább, amit nem is igazán értettem mert mindenki rosszabbul teljeseített az időnek köszönhetően, beleértve engem is. Hihetetlen, hogy reggel még 25 fok volt estére pedig 5-re csökkent, de erre itt az a válasz, hogy "This is spring in Wisconsin" (az-az: ilyen a tavasz Wisconsinban). 

Ma pedig ugyanúgy rossz idő volt, de edzésen, ennek ellénre kimentünk. Viszont nagyon jó volt a mai edzés. Csináltunk csapatépítő játékokat és nevetgéltünk egész végig. Végre kezd összeállni a csapat. Dobásnál ilyen falécek vannak beleszúrva a homokba és azokkal mérjük a távolságot, és ma kitaláltuk, hogy mindenki mond egy állatot amit utál, kinyomtatjuk és rátűzzük a lécekre, ezzel motiválva magunkat, hogy eltaláljuk a falécet és megdöntsük a rekordjainkat.

Jack és Én a versenyre tartva

Puszi, Lina

Sziasztok!
Tegnap itt aludt Cole, úgyhogy este még filmeztünk majd mindketten bealudtunk és egészen 10-ig fel sem keltünk. Jól esett végre sokáig aludni, régóta nem aludtam ilyen jót. Az idő 360 fokos fordulatot vett. Meleg, napos, tiszta idő van és ha jól tudom lesz is pár napig. A fű mindenhol zöldellik, a fák virágoznak és a madarak csiripelnek. Gyönyörű ez az időszak! Ennek örömére pedig ma elmentünk kirándulni, Tina, Dave, Cole és Én a Ledge nevű erdőbe. Tele volt sziklákkal, camping helyekkel és szabadidős programokkal. Voltak jó páran, nyilván mindenki élvezte a szép időt. Tina és Dave a könnyebb utat választották, mi Colelal a sziklákon ugráltunk és másztuk fel alá. Közben versenyeztünk ki ér fel előbb, ki tudja átugrani azt a szakadékot és vitatkoztunk a sorozatokon amiket nézünk. Mint a testvérek.
A fák, sajnos, még annyira nem zöldültek itt ki, de szerintem egy két hét és zöld lesz minden, tervezzük is, hogy visszajövünk. 
Utána mentem edzésre, ugyanis holnap verseny van és a pénteki edzést kihagytam az ACT miatt. Majd Tinával és Coleval elmentünk fagyizni, a helyi fagyizóba. Ez idő alatt pedig Dave kihúzta a garázsból a grillt, hamburgert és Hot Dogot csinált vacsira. Igazi családi napot tartottunk, nagyon jól éreztem magamat!

Puszi, Lina

Sziasztok!
Ma nagyon sűrű nap elé néztem. Reggel 6-kor keltem, ugyanis ma írtam az ACT-t, amiről pár hete meséltem nektek, hogy ma, április 8.án írom. Azok akik azon gondolkoznak, hogy de mi a fene ez az ACT, elmondom. Amerikában ez az "érettségi", ezzel jutnak be a diákok egyetemre. Négy (vagy öt, ha akarod az esszét is írni) részből áll; angol helyesírás 45 perc 75 kérdés, majd matek 60 perc 60 kérdés, utána volt 10 perc szünetünk, majd az angol szövegértés 35 perc 40 perc és a végén a tudományos kérdések, ha jól emlékszem itt is40 percünk volt 35 kérdésre. Maga a teszt, nem nehéz, a nehéz benne az, hogy nagyon sokáig kell koncetralnod, nagyon jól be kell tudni osztani az idődet, volt amit be sem tudtam fejezni. De alapvetően nem ment rosszul, volt amit tudtam volt amit tippeltem. Lehet most azt gondoljátok, hogy miért is írtam ezt meg, annyit elárulok, hogy terveim vannak és ehhez egy jó ACT eredmény és jó jegyek kellenek. 
A teszet befejeztem 1 órakor, majd Tina felvett és mentünk West Bendbe a rajzkiállításra, megnézni a kiállított festményeimet. Előtte felvettük Cole-ét és hallottuk, hogy a kocsiban hangosan korgott a hasa, szóval megálltunk a Subwayben ebédelni. Majd mentünk tovább Hartforba kirándulni a Pike Lake-hez, utána pedig egy adományozó estre. Tina egy régi baratjára autobalestet szenvedett és csípőtől lefele lebénult. Ennek ellenére, egy roppant vidám személyiség, öröm volt megismerni. Mindenki meglepetésére, több százan eljöttek, gyerekek és felnőttek egyaránt. Volt néma aukció, szerencse kerék és licitálás. És képzeljétek ki nyert; ÉN! Egy kosár tele kávés cuccokkal, kávéörlő gép, 3 csomag kávé (brazíiliából, columbiából és peruból), két bögre, egy termosz, és egy 20 dollár értékű Starbucks utalvány. Ez egyértelműen megkoronázta a mai napot. Volt élőzene, nevetés, ivás-evés és jó kedv minden formában.

Puszi, Lina

Sziasztok!
Ma a suliban laza napunk volt, mivel vérvétel folyt egész nap. Nagyon flottul megcsinálták a tornatermet, jöttek nővérek, teljes orvosi ellátással. Egész nap lehetett menni, közben persze volt tanítás, de amikor bemondták a nevedet, felpattantál és mentél. Utána pedig bekötötték a kezedet és nagyjából fel voltál mentve minden további munka alól. Szóval akik korán mentek jól jártak..:)
Ma angolon dogát írtunk a zabhegyezőből, A+ lett. A dolgozatok is a laptopon folynak, ezért tudjuk rögtön az eredményét a tesztnek. Törin megnéztük a CNN diák híreket majd elkezdtük tanulni az igazságszolgáltatást. Study hall-on az ACT-re tanultam, újságíró órán ma helyettesítő tanár volt, rajzon pedig új projectbe kezdtünk. Az a neve, hogy nail board art, megmutatom ha készen lett. A cserediák évemre utalok, annyit elárulok. 
Workout órán, meglepő, de edzettünk. Főzés órán Indiát tanultuk. Megtanultunk rengeteg fűszert és azoknak a használatát, elterjedését és előnyeit, majd csináltunk egy chai teát, ami engem egy nagyon lágy kávéra emlékeztet. Fekete tea, tej, fűszerek és cukor kell hozzá. Nagyjából olyan, mint egy angol tea. 
Matekon pedig semmi érdekes nem történt, haladtunk tovább az anyaggal. Itt egyébként minden óra első 10 percében van egy "bell-ringer" nevezetű feladat. Nem is tudom, hogyan fordítsam le, ez egy ilyen rávezetés a matek órára. Az előző óra anyagából 3 kérdésre kell tudni válaszolni. Nem kapsz semmit ha nem tudod a választ, ez csak egy ilyen ismétlés.
Edzésen pedig az első 15 percben kaptunk egy lapot és le kellett írni egy rövidtávú, majd egy hosszútávú célodat, majd pedig az álmodat, amit el akarsz érni évvégére Track-ben. Majd beletettük egy borítékba és a szezon végén kinyitjuk és meglátjuk sikerült-e. 

Sziasztok!
Úgy érzem kicsit elvagyok havazva. Amióta elkezdődött a Track rengeteg időmet elveszi. Sokszor hiányzom az utolsó óráról, amiről azt hittem "ez tök király lesz!" kiderült, hogy hátrány. Nagyjából a napom abból áll, hogy 8-ra bemegyek a suliba, ott vagyok 3-ig utána 17:30-ig edzés, majd hazajövök és tanulok majd házit írok. Bár most az ACT-re is nagyon készülök, lehet ezért érzem ennyire soknak. De nem panaszkodom, nagyon szeretem, hogy ennyire elfoglalt vagyok, csak frusztáló tud lenni néha. Azonban ma végre kisütött a nap, így a kedvem is jobb lett. Edzésen végre nem fagytam halálra, hanem élveztem a meleg szellőt és a napsütést. De ahogy hallottam holnap megint eső lesz... Mint megtudtam, ez nem újdonság, itt ilyen a tavasz. Nem véletlenül van az a mondás, hogy "olyan hamar változik mint az időjárás". 

Puszi, Lina

Sziasztok!
Ahogy a címből is láthatjátok elérkeztünk az utolsó negyedhez, egyben az ultolsó két hónaphoz a suliban. Van aki örül, van aki szomorú. Én az utobbiak táborát gazdagítom. Ma valahogy semmit sem láttam derűsen. Esős, szürke, és hideg nap volt. Nagyon a végét taposom a programnak és mivel családot váltottam és igazából csak akkor kezdtem el élvezni a cserediák létet, úgy érzem, mintha csak pár hónapom lett volna. Ez mind azért érdekes, mert itt kell hagynom a családomat és a barátaimat, hogy visszatérjek a családomhoz és a barátaimhoz.
Ma volt egy előadás a suliban. Egy motivaciós beszédet tartott egy 60 éves férfi. Az életről és annak előnyeiről, a jövőről, rólunk, és ilyen mélyebb dolgokról beszélt. Elmondta, hogy nem kell a legjobbnak lenni az életben, egyedül az a fontos, hogy a tőled telhető legjobbat hozd ki az adott szituációból. Hogy kellenek változások az életben, ahhoz hogy fejlődjünk, hogy merjünk világot látni és merjünk nagyot álmodni. Hogy ne higyj annak, aki azt mondja nem vagy rá képes. Ha van egy álmod ne mondj le róla. Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné ha te se tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte. Ennyi.
Nagyon érdekes volt, én imádok ilyen motivációs beszédeket hallgatni. Szinte irronikusan egybe esett a mai hangulatommal és gondolataimmal...Tudjátok cserediáknak nagyon fura lenni. Annyi érzést, élményt, jót és rosszat élsz át egy év alatt, mint amennyire senki sem képes felkészíteni. És amennyire nehézkesen indult ez az év, annyira meg is szerettem. Bele sem merek gondolni milyen érzés lesz végleg elköszönni mindenkitől, és a tudat, hogy soha nem fogok már itt élni nagyon elszomorít.
Egy volt cserediák mesélte nekem, hogy ellopták a telefonját és a laptopját. Rajtuk minden fotóval és videóval. Semmije nem maradt az Amerikában töltött évéről. Egy nap zenét hallgatott, amit az ottani baratjaival hallgattak és minden emléke visszajött. Mert erről szól ez az év! Mutathatok én nektek akármennyi képet, videót de sajnos teljesen soha nem tudjátok milyen. Csak azok tudják akik átélik :) 

Puszi, Lina

Sziasztok!
Ma reggel korán keltünk Tinával, ugyanis Fond du Lacba mentünk önkéntes munkát végezni. A szervezet neve: "feed my starving children" vagyis: "etessük az éhező gyermekemet". Minden területi cserediák is csatlakozott, úgyhogy végre sikerült megismernem a többieket is. Egy fiút Szerbiából, egy fiút Csehországból, két lányt Thaiföldről és egy lányt Belgiumból. A többieket már ismertem, Timet Németországból, Yamilt Bolíviából, továbbá ott volt Niki és Dorina is Magyarországról. 
Előtte megálltunk Mayvillben egy palacsintázóban reggelizni. Gyönyörű tavaszi idő volt ma, sütött a nap a szél pedig kellemesen fújta az arcunkat, ennek örömére pedig kint ültünk le megenni a juharszirupos palacsintánkat. 
12-kor kezdődött az önkéntes munka. Egész sokan voltunk, egészen kicsi gyerekektől kezdve, járókerettel közlekedő idősökig. Az utobbiak végezték az ülő munkákat, az alatt a címkézést értem. Mi pedig csináltuk magát az étel csomagolást. Nagyon élveztük! Mindenkinek meg volt a maga feladata és olyan 25 percenként munkát cseréltünk. Jó lenne tudni, sajnos nem tudom mi mennyi ételt csomagoltunk össze, de azt tudom, hogy 250 gyereknek csomagoltunk másfél évre elegendő ételt. Egy étel csomagban volt; vitamin, rízs, zöldség és szója, ami 6 adagnak felel meg. Közben szólt a zene, nevettgéltünk, beszélgettünk és minden 36.ik csomag után éjjeneztünk. Összesen két órát vett ez igénybe. Két óra a napunkból és több száz gyereket mentettünk meg az éhségtől. Csodálatos érzés volt!
Utána Calla (a területiképviselőnk) meghívott minket pizzázni a Gino nevű olasz étterembe. Volt szalámis pizzától kezdve, taco pizzán át a buffaló csirkés pizzáig. Tele lettem elég hamar... 
Majd elmentünk fagyizni a Culvers nevű gyorsétterembe. Gondolom mondanom sem kell, isteni volt! Majd elmentünk Jackékkel megnézni az új Széség és a Szörnyeteg filmet. Nagyon tetszett, szerintem gyönyörűre megcsinálták. Adtak hozzá pár új szálat a történetben, de alapvetően hűek maradtak az eredetihez és talán ez tetszett benne a legjobban!

Puszi, Lina

Sziasztok!
Ma sem volt másképp, esős, szeles nap volt és egyre mentem edzésre. Utána még maradtunk a többiekkel és a suli edzőtermében edzettünk még egy kicsit. Háromra hazaértem és tanultam. Majd olyan 5 körül megvacsiztunk és mentünk Mayvillbe Davevel és Tinával az ottani iskolába megnézni Tina testvérének a gyerekeit. Egy "wax museum"-ot csináltak, vagyis beöltöztek hírességeknek és mint egy szobor, állniuk kellett mi pedig körbejártunk mint egy múzeumban. Mutatok képeket szerintem nagyon ügyesen megcsinálták! Utána segítettünk pakolni majd átmentünk Rossékhoz (Tina testvére) és kártyáztunk meg beszélgettünk.
Holnap pedig önkéntes munkára megyünk Fond du Lacba. Izgi!

Puszi, Lina