Őszi napok

Már majdnem két hónapja vagyok itt. Hihetetlen, hogy telik az idő! Még mindig olyan érzés, mintha csak pár hete lennék itt, de közben pedig már egyre jobban megszoktam az itt létet. 
Pénteken Judy és Chris elmentek mozizni, hogy kicsit kettesben legyenek, amit teljesen megértek! Így hát én vigyáztam a gyerekekre. Nem volt nagy feladat, Katie már aludt mikor elmentek, a fiúkkal pedig Monopolyztunk. Egész jó volt, nevetgéltünk, vacsit csináltunk, majd miután megnyertem a monopolyt (nem volt nehéz egy 5 éves és egy 9 éves ellen hihihi), Transformerst néztünk Daviddel. Szerencséje, hogy szeretem az ilyen filmeket! Utána meg akartuk nézni az Amerika kapitány 2-őt is, de már mindketten túl fáradtak voltunk. 10-11 körül haza értek Judyék és átnyújtottak 20 dollárt, mondván, hogy nagyon köszönik, hogy vigyáztam a gyerekre, nagyon jót tett nekik egy kis kettesben lét. Én persze elutasítottam a pénzt, hiszen szivesen csináltam!
Szombaton kitakarítottuk Chrissel a tárolót. Jó sok kacatot rejtegettek ott. A takarítás közben a kezünkbe akadt mindenféle elfeledett emléke. Mikor fiatal volt az volt az álma, hogy tengerészgyalogos legyen. Egész kicsi korától meg volt ez az álma, és mindent megtett annak érdekében, hogy teljesüljön. Keményen tanult, edzésre járt és kitartó volt! A másik szenvedélye a motorozás volt. Imádta! És igen, múltidőben sajnos. Ugyanis egy napon, munkába menet balesetet szenvedett. Kritikus állapottal korházba szállították, mert a gerince súlyosan megsértült. Csavarokkal és minden féle műszerekkel sikerült megmenteni az életét. Szerencséje volt. Vagy mégsem? Maradandó sérüléseket szenvedett, ezért fel kellett hagynia a tengerészgyalogsággal és a motorozással, vagyis két olyan dologgal, amiket a legszívesebben csinált. Azt mondta, azóta sem tudja kiheverni.. De én még mindig úgy gondolom, hogy okkal történnek a dolgok. Ugyanis ha folytatta volna a tengerészgyalogságot, soha nem találkozott volna Judyval. És én sem lennék ma itt és írnék nektek. Fura dolog ez a sors mi? Lehet az egyik nap velem is történik valami, ami örökre megpecsételi a jövőmet, lehet ez jó vagy rossz, de biztos, hogy oka lesz. Hiszem, hogy okkal vagyok most itt. Egyre jobban kezd kirajzolódni bennem ki is vagyok és mit szeretnék az életben!
A lelkizés és takarítás után mindketten megéheztünk, ezért elmentünk a Taco Bellbe ebédelni, délután pedig tököt faragtunk. A neten kerestünk képeket, amiket rárajzoltunk a tökre és úgy faragtuk ki. Beletelt jó néhány órába.. de megérte, mert elég királyak lettek az eredmények! Én Draculát faragtam, Chris egy szellem kastélyt, Judy pedig gonosz bohócokat. A gyerekek festettek a sajátjukra, csak össze-vissza minden krix-kraxot.
Vasárnap korán keltünk Judyval, mert garázsvásárba mentünk, ami csak 10-ig van. Nagyon szeretem a retró és vintage dolgokat, úgyhogy sok mindenbe beleszerettem. Megvenni viszont nem vettem meg, mert a legtöbb dolognak csak otthon venném hasznát, nem itt. Talátam régi Marvel képregényeket, fényképeket, lámpát, tükröt. Majd könnyes búcsút vettem tőlük és elmentünk ebédelni. Kínait ettünk majd haza mentünk. Vasárnap volt, és általában ilyenkor mosunk, takarítunk, felfrissítjük a házat, és ma sem tettünk másképp!


Puszi, Lina