Sziasztok!
Ahogy a címből is látjátok, fontos bejelenteni valóm van nektek. Igazából azt sem tudom, hogy hol kezdjem... Kezdhetném a végén, és egyszerűen csak leírni két szóval mi törént, de inkább elmeselém az egész történetet. Kezdjük azzal, hogy nem voltam teljesen őszinte. Nem szándékosan, de valahogy a rossz dolgokat soha nem írtam le teljesen, sőt volt, hogy nem is mondtam el senkinek sem. A helyzet az, hogy nem éreztem magamat jól. Nem voltam boldog. Pedig a kint töltött idő erről kéne, hogy szóljon. Sajnos nem így alakult. A családommal nem találtam meg azt a hangot amit más cserediákoknak sikerült. Soha nem éreztem magamat otthon, soha nem tudtam teljesen önmagam lenni és soha nem tudtam magamat elengedni. Sokat stresszeltem, számoltam a napokat. Nagyon számoltam a napokat. Aztán feltettem magamnak a kérdést: Így kéne leélnem ezt az egy évet? Hát nem!
Úgyhogy változtattam. A sarkamra álltam és magamat helyeztem előtérbe. Mert ha magamra sem, ki másra számíthatok, ilyen messze tőletek?!
Igazából 4 dolog miatt akartam családot válatni;
1. Napi szinten elvárták tőlem, hogy takarítsak, amivel talán meg is békéltem volna, de ha nem tettem, leszidtak
2. Bébiszitterként tartottak számon
3. Az apukával nem jöttünk ki
4. Az utolsó dolog, ami végleg pontot tett az i-re, az az volt, hogy az nap, amikor eljöttem vacsora után elvették a telefonomat egy hétre (!) mondván, hogy nem takarítok és segítek eleget.
Azonnal írtam pár embernek (a laptopomról, mivel a telefonom már nem volt nálam), hogy családot szeretnék váltani, ha lehet minél hamarabb. Volt akitől érkezett válasz, volt akitől nem. Végül a wisconsini területiképviselő meghallgatott. Elmeséltem neki töviről-hegyire mindent. Hogy mennyit veszekednek a szülők, hogy mennyire helytelen és megengedhetetlen dolgokat műveltek. Mikor leírtam neki egy hosszas üzenetben mindent, azt mondta várjak pár percet, mindjárt meglátja mit tehet (körülbelül este 11 óra volt). Fél óra múlva érkezett válasz. Én arra számítottam, hogy most elkezdődik egy hosszú procedúra, az anyagomat újra feltöltik, családok ezrei újra átfutják a képeimet és a levelemet. Hetekre, sőt hónapokra számítottam. De nem így történt. Azt az üzenetet kaptam, hogy azonnal pakoljam össze minden cuccomat, 10 percen belül ott lesznek értem és elvisznek. A szememmel láttam az üzenetet, de az agyam nem igazán fogta fel mi is történik. Most. Minden cuccomat. Elmegyek! Kivettem a gardróbból a böröndeimet és elkezdtem bedobálni a ruháimat, a szekrényről lesöpörtem a parfümöket és minden kacatot ami rajta volt. És már kopogtak is az ajtón. Christara és a fogadó anyukája jöttek értem és elvittek. Ez mind egy óra leforgása alatt történt. Ott ültem a kocsiban,-hontalanul-, és azon gondolkoztam, hogy történhetett mind ez. Közben pedig mérges is voltam. Nem érdemeltem ezt, mindent megtettem, amit csak tudtam, hogy működjön ez az év, de ha nem így volt megírva, nem így volt megírva. Mielőtt kiléptem az ajtón, Judy odajött hozzám, nyilván értetlenül, épp az álmából felkeltve, és kérdezte mi ez az egész. Elmondtam neki miket írt az apuka, és hogy sajnálom, de ez így részemről nem mehet tovább. Sértődött voltam, bevallom. De egyszerűen nem bírtam már ezt a mű mosolyt magamra erőltetni. Miért is kéne? Így hát eljöttem. 4 hónapot tölöttem velük és akármilyen fura, nem bántam meg. Rengeteget tanultam minden helyzetből. Sajnos ahhoz, hogy felnőjünk kellenek a negatív élmények is az életben. Mert mintahogyan már előzőleg is mondtam, a rossz dolgok nélkül nem tudnánk értékelni a jót.
2 hetet Christaránál és az ő fogadó családjánál tölöttem, akikkel hihetetlen közel kerültünk. Rettentően hiányoznak, főleg Christara. De biztos vagyok benne, hogy még találkozunk!
Most már itt ülök a chigagoi reptéren, úton az új családomhoz, akikről később írok részletesebben. 
Sok puszit küldök nektek, remélem most már minden jobb lesz!
Lina