Ma a sulival első óra után indultunk Milwaukeeba (Wisconsin második legnagyobb városa) a rajzművészeti múzeumba. Imádom az ilyen múzeumokat, szóval nagyon izgatott voltam. Körülbelül 20-30an mentünk, mindenki, akinek van rajzórája és leglább B átlaga van, jöhetett. A tipikus amerikai sárga suli busszal mentünk (ami egyebként valami iszonyú kényelmetlen és pattog össze-vissza) és más fél óra alatt oda is értünk. A múzeum valami gyönyörű volt és nem egy átlagos négyzet, kő épület, hanem... igazából nem is tudom micsoda, talán egy hajó és repülő keverékére hasonlított a kinézete. Három emeletes volt és minden ága megtalálható volt a rajzművészetnek, az absztrakt stílustól, az impresszionizmuson át, a realizmusig. Volt egy-két tárgy és festmény, ami nagyon megragadta a figyelmemet, különösen az egyik, engem egy kristály tömbre emlékezetető alkotás volt, ami gombokból volt kirakva. A múzeum után elmentünk ebédelni, a tanár jófej volt, állt mindenkinek mindent, azzal a feltétellel, hogy mindenki vizet iszik. Hát én ennyi ételt rég láttam. Négy asztalnál ültünk és minden asztal kapott három pizzát, három sültkrumplit, és fejenként egy-egy burgert. Szeretnek enni ezek az Amerikaiak az biztos!

Háromra visszaértünk a suliba és mentem is edzésre. Edzés előtt mindig van egy csapatgyűlés és megbeszéljük, hogy az nap mit fogunk csinálni, vagy átbeszéljük az előző napi verseny eredményeket. Ma az utóbbit tettük, hiszen tegnap volt az első verseny. Az edző kiemelt pár embert, köztük engem is. Ugye meséltem, hogy futhattam volna jobbat is. Azonban azt mondtam a lefutott körök után az edzőnek, hogy "legközelebb jobb leszek, nem adom fel". Ezt a mondatomat idézte fel a csapat többi tagjának, hogy mennyire nagyra becsül ezért, mert vannak akik ezután feladják, vagy mormognak az orruk alatt. Mindenki tapsolt és "éjjen"eztek. Hát... meg kell mondjam, ezeknél az apróságoknál jobb nincsen. Hihetetlen boldog vagyok most az életemmel! Maradjon is így :)

Puszi, Lina