6:45-kor keltett az ébresztőm. Szerintem már átálltam erre az időzónára, mert elég nyögvenyelősen keltem ki az ágyból. Szokásosan megmostam a fogamat, és az arcomat, majd felöltöztem és ittam egy meleg kávét. Judy eldobott 7:40-re a suliba. Van egy belső udvar ott szoktunk gyülekezni, mert csak 7:45-kor lehet bemenni a termekbe és 7:55-kor kezdődik az első óra. Most már magabiztosabban mentem be az osztályba, ahol jóba lettem egy barzil cserediákkal. A neve Christina.
Utána angol következett, amit ma nagyon élveztem. Már itt is van kivel beszélgetnem és nevetgélnem szünetben, és ma az óra is gördülékenyebben ment. Nem verset elemeztünk, hanem nyelvtanoztunk. 
A gazdaságtan megint elmaradt, mert minden Junior (11.esek) diákot a színházterembe hívtak, ahol egy prezentációt tartottak egy "Class Ring" nevezetű ékszerről. Ez egy olyan gyűrű, amit minden diáknak -úgymond illik- megvenni. Rengeteg választék van, ezüst, arany, fehérarany, bronz, kicsi, nagy, közepes, köves, nem köves....stb (bár egyik sem igazán az én izlésem). Aztán belevésik az iskola jelképét, ami nem más mint egy kos. Ezt azért csinálják, hogy visszatudjunk emlékezni arra milyen is volt ez a 4 év. Belevésethetsz szinte akármit; a nevedet, egy szimbólumot, akármilyen olya dolgot, ami neked ezt a 4 évet jelképezi.
Majd rajz következett, ami csakugyan szuperul telt. A tanár kirakta a rajzomat a falra, annyira tetszett neki! Megpróbálom holnap lefotózni nektek.
Utána volt még biosz, ott nem történt semmi különös mentünk tovább az anyaggal. Itt úgy van, hogy nincsen röpdoga, vagy feleltetés, hanem minden pénteken van egy számonkérés, amire nem jegyet kapsz ,hanem "creditet", amit majd beleszámítanak a nagy Testbe. 
Matekon megint az én dogám lett a legjobb, úgyhogy nagyon jó kedvem lett tőle.
Majd jött a 3 órás edzés..a végére úsztam az izzadságomban. 5 kilómétert futtotunk, erősítettünk, majd kosaraztunk. A lányokkal egyre közelebb kerülünk, már viccelődtünk is együtt csomót és szekrényt is kaptam végre. Mivel többnyire ők már 8-10 éve kosaraznak, ezért eléggé le vagyok maradva, de az edző nagyon segítőkész és mindig odajön mutatni a technikákat. Ma pedig külön elmentünk és egy kicsit kosaraztunk ketten is, közben pedig tanított pár új dolgot is. Nagyon szeretem, ő egy igazan jó ember! 

Itt igazából minden ember egytől-egyig nagyon máshogy áll hozzá a dolgokhoz. Mosolyognak, kérdeznek, barátkoznak. Nem nevetik ki soha a másikat, inkább segítik őket. Ezt nagyon szeretem itt, mert otthon az emberek többsége pesszimista, stresszes és sosem mosolyognak. Eddig én is ilyen voltam, valószínüleg még vagyok is, de remélem mire haza megyek átveszem az itteniektől ezeket a jó szokásokat. Mert a nap végén nem fogunk emlékezni arra, hogy mit mondtak nekünk mások, vagy mit tettek ellenünk, adott esetben értünk. Csak az fog megmaradni, de az viszont nagyon, hogy hogyan éreztük magunkat melletük. Kínosan? Szomorúan? Elnyomottan? Itt nem. Itt önmagad lehetsz, mindenhogy elfogadnak!

Most már itthon vagyok, Judyval főzzük lassan a vacsit, bár még nem tudom pontosan mi lesz, aztán még elugrunk venni holnapra pár cuccot nekem.