Ma nem volt suli, mivel Labor day volt. Egy egész Amerikában elismert ünnepnap és mindig Szeptember első hétfőjére teszik. Ezt kihasználva, egész nap programoztunk Judyval és a gyerekekkel. 
Reggel finom illatok csapták meg az orromat a szobámban. Kikószálódtam az ágyamból és megnéztem honnan jöhet ez a mesés illat. A konyhába vonszolt magával a csokihoz hasonlító aroma, nem hiába! Csokis palacsintával és rajta sziruppal várt Judy, engem és a gyerekeket. Nagyon otthonosan mozog a konyhában, és nagyon finomakat tud főzni! 
Miután mindenki degeszre ette magát, felkerekedtünk és elmentünk mini golfozni. Vicces volt, mert a 4 gyereknek lövése sem volt, hogy mit kell csinálni. Az ütőt fordítva fogták, a pálya közepéröl indultak, és csomoszór annyira erősen lökték meg az űtővel a labdát, hogy az kirepült a pályáról. Utána elmentünk egy Frozen Yoghurt nevű fagyizóba. Nagyjából ugyanolyat kell elképzelni, mint a Yono Yogo, csak sokkal több választékkal és nagyobb adaggal. Ott elüldögéltünk egy órát, közben csomót beszélgettünk Judyval. Kezdjük sokkal jobban megismerni egymást és jobban megnyílni egymás előtt. Mesélt arról, hogy mennyire nehéz és borzalmas gyerekkora volt, a tetoválásáinak jelentéséről és hogy miket szeretett volna/szeretne elérni az életében.
Utána hazajöttünk és kicsit lustálkodtunk. Kiderült, hogy imádja a The Vampire Diaries-t. Itt leesett az állam, mivel nekem az egyik kedvenc sorozatom! A 7. évad végét néztük meg, két adag popcorn társaságában. 
Majd elmentünk mozizni, Judy, David, Krispen, Katie, Aidrik, és Heather. A gyerekek a Kiskedvencek titkos életét akarták megnézni, úgyhogy végül azt néztük. Aranyos kis mese volt! Katie meg elaludt a kezemben a film alatt.
Mikor haza értünk, Judy csinált vacsorát; csirkés-sajtos-chilis spagettit, fokhagymás kenyérrel (olyan fura itt a tésztához mindig esznek kenyeret is). Nagyon fincsire sikerült, ráadásul akkor találta ki a receptet.
Utána nekiálltam tanulni holnapra, mert utalt rá a tanár, hogy dolgozat lesz. Remélem jól fog menni!

Már egyre kevésbé van honvágyam. Ahogy kezdek hozzászokni a szobámhoz, a házhoz, a környékhez és az emberekhez. Ahogy egyre jobban megismerem a családtagokat, úgy egyre könnyebb nem Magyarországra gondolni. És tényleg csak 10 hónapig tart ez a program és mire a végére érek szerintem el sem akarok már jönni, pedig (állitólag) egy pillanat alatt elrepül. Még könnyebb lesz majd, ha lesz egy fix társaság akikkel vagyok, mert egyenlőre csak sodródom mindenki között. De nem is várom el persze, hogy örök barátságra találjak két nap alatt!