Sebek és érzelmek

A mai nap nem éppen ment zökkenőmentesen. Az első 5 órám órám szuper volt, jól teljesítettem az órákon! A rajz a kedvencem. Imádom a tanárt, az osztályt, a termet és azt is, hogy itt egy órára kikapcsolhat az agyam és csak arra koncentrálhatok, hogy egy grafit ceruzával és egy fehér papírral elmondhassak olyan dolgokat, amit szavakkal nem tudok. Szeretem ezt csinalni! 
A biológia is érdekes volt, továbbhaladtunk az ember, az állatok és a világ felépítésével. Ahogy a többi órán, itt sincsen füzetünk, a tanár kivetíti az anyagot, ugyanaz megjelenik nekünk is a számítógépen és nekünk csak pár hiányzó szót kell beírnunk. 
Az ebédre 45 percünk van. Szeretem ezt a háromnegyed órát, mert ilyenkor tudok találkozni mindenkivel, nevetgélünk, beszélgetünk és kicsit kikapcsolunk. Most, hogy már kicsit kezd lehűlni a levegő (ezalatt értem azt, hogy a 40 fok helyett csak 30 van) ki tudunk ülni az udvarra, ott is van egy "kinti ebédlő". Itt nagyjából ugyanaz van mint a filmekben. Minden asztalnak meg van a jelzője; a menő sportolók, a béna sportolók, pom-pom lányok, lúzerek, okosok, buták, vegák....stb. Hogy őszinte legyek nem tudom pontosan én melyik asztalnál ülök, de ha tippelnem kéne akkor a sportolókhoz sorolnám magamat, mert általában a kosarasokkal ebédelek.
Utána jön az edzés, ami minden nap egyre nehezebb (annak ellenére, hogy azt hittem egyre könnyebb lesz). Ma 1 miles futottunk, ami kicsit több mint 2 km. Elhatároztam magamat, hogy lefutom a múltkori időmet, ami 8 perc 37 másodperc volt. Az első kör egész simán ment, mondhatni jól! Ma minden sportoló kint volt, a focisok, a táncosok, és a gyúrók. Miközben futottunk mindenki szurkolt, ami adott egy kis löktetet. Azonban az új kosár cipő amit kaptam borzasztóan feltörte a lábamat. Nem tudtam a végére lábon maradni, be kellett cipelniük a többieknek a gymbe (kicsit sem volt kellemetlen..). Viszont még ígyis jobbat futottam, mint a múltkor, most 7 perc 58 másodperc lett. Az edző segített levenni a cipőt, hogy megnézzük a sebet. Lefotóztam volna nektek, de inkább nem veszem el az étvágyatokat. A zoknim tocsogott a vérben és a gennyben. Hihetetlenül fájt! Hoztak elsősegély dobozt, előtte pedig lemostuk egy kicsit vízzel. Miután kicsit kitisztítottuk, jobban láttuk mivel van dolgunk. Annyira nem volt vészes, mint amire az elején számítottunk, a gond az, hogy mindkét lábamon van. Bekötöttük és azóta pihentetem és kenegetem. Állítolag pár nap és rendbe jön! Így viszont nem tudtam játszani az edzés hátralévő részén, csak a kigurult labdát passzoltam vissza. 3-as csoportokba rakott minket az edző (1 kosárra dobott, 1 passzolta a labdát, 1 ment a labda után). Pontosan nem tudom min, de valamin hihetetlenül összeveszett a két lány (Kelsey, Clarissa) akikkel beosztottak, én pedig kettéjük közé szorultam. Nekem kellett passzolni a labdát és mindketten üvöltöttek, hogy "nehogy neki passzold, add nekem". Végül Kelseynek passzoltam, fogalmam sincs miért, mire Clarissa még jobban kiakadt és elkezdett sírni. Késöbb kiderült, hogy a vitájuk mélyebbről fakad, és ez már csak hab volt a tortán. Szerencsére rám egyikük sem haragszik, és kettőjük között is rendeződtek a dolgok valamennyire.
Végül 15:40-kor jöttem ki a suliból, a 15:15 helyett. Szegény Judy többször is írt, hogy merre vagyok, mert már aggódik. Nagyon féltem, hogy haragszik rám, de szerencsére nem volt mérges, csak féletett. 
Mikor haza értünk megint meglepetéssel várt; hordozható műanyag kávés üveg és egy 3 az egyben lunchbox. Utána pedig csinált nekem egy epres-banános shaket, csokiöntettel. Annyira szeretem!
Teljesen kimerült vagyok már, pedig csak kedd van. Holnap pedig egy újabb nap, és egy Testet is fogok írni.
Szorítsatok!
Puszi, Lina